Románia egységesebb, jobb és „európaibb” Európát akar

2018. 12. 12., 16:38

Az Európai Unió tagállamai közötti összetartást, a megosztottság csökkentését, a régi és az új tagállamok közötti megkülönböztetés felszámolását nevezte meg a 2019 első félévében esedékes román uniós elnökség fő célkitűzéseiként Viorica Dancila miniszterelnök.

A politikus a bukaresti parlament szerdai együttes ülésén mutatta be a „Kohézió mint közös európai érték” mottóval megszervezendő román uniós elnökség prioritásait.

Meg kell haladni a régi és az új tagállamok, a nyugati és a keleti országok szembeállítását, az EU-nak nem lehetnek többé első- és másodosztályú polgárai, a tagországokat azonos mércével mérő, egyenlő bánásmódban részesítő unióra van szükség – hangoztatta a román kormányfő, kifejezve reményét, hogy 2019 az Európai Unió újjászületésének és megerősödésének évévé válik.

Románia egységesebb, jobb és „európaibb” Európát akar, és az uniós elnökség kiváló alkalmat teremt számára, hogy beleszóljon a jövőtervezésbe, hiszen a május 9-i nagyszebeni csúcstalálkozón kell majd a brit kilépés utáni uniónak irányt szabni, valamint a román elnökség idején tartják az európai parlamenti választásokat is – magyarázta Dancila.

A politikus a kohézió erősítésének gazdasági vetületei között a kevésbé fejlett térségek felzárkóztatását emelte ki, ami szerinte csökkentené az unió gazdagabb országainak munkaerő-elszívó hatását, másfelől új piacokat nyitna számukra. A társadalmi kohézió növelésétől az unióba vetett bizalom erősödését reméli, az összetartás politikai dimenzióját részletezve pedig Dancila arra helyezte a hangsúlyt, hogy az EU „nagy családjának” minden tagja tiszteletet, méltányos bánásmódot érdemel, egy ilyen közösségben nem lehet elfogadni a kettős mércét.

Dancila szerint a román uniós elnökség négy pillérre – a konvergenciára, a biztonságra, az EU globális szerepére és az európai értékközösségre – alapoz. Az unió biztonságának növelése érdekében Bukarest a kibervédelem, a külső határok védelme és a terrorizmus leküzdése terén szeretne előrelépést elérni, ugyanakkor új megoldásokat akar keresni a migrációs válság kezelésére, tekintettel arra, hogy ebben a kérdésben nem sikerült eddig egységes álláspontot kialakítaniuk az uniós vezetőknek.

A belpolitikai feszültségekre utalva Dancila megerősítette, hogy Románia felkészült az EU tanácsa soros elnökségének ellátására, ugyanakkor visszafogottságra és méltóságteljes viselkedésre intette politikustársait, azt kérve tőlük, hogy tegyék félre fél évre önös érdekeiket, és ne veszélyeztessék az ország külföldi megítélését. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 21., 22:25
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-20 14:40:00
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.