InvestAI: 200 milliárd eurónyi uniós beruházás a mesterséges intelligencia fejlesztésére

2025. 02. 11., 16:20

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

A kezdeményezést Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be a párizsi Mesterséges Intelligencia Akciócsúcson, ahol több mint 100 ország képviselői vettek részt, köztük államfők, nemzetközi szervezetek és technológiai vállalatok vezetői, kutatók és a civil társadalom képviselői. Von der Leyen a konferencián elmondta: az EU 50 milliárd euró közpénzt irányoz elő a szövetségben részt vevő nagy cégcsoportok által felajánlott 150 milliárd eurón felül. „Ez lesz a világ legjelentősebb partnersége a köz- és magánszféra között a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére” – mondta, utalva az EU AI Champions Initiative névre keresztelt szövetségre, amely több mint hatvan vállalatot tömörít.

A Bizottság által kiadott közlemény szerint a kezdeményezés része egy 20 milliárd eurós uniós alap az MI-gigagyárak létrehozására. Ezek a nagy volumenű MI-infrastruktúrák lehetővé teszik a mesterséges intelligencia modellek nyílt és együttműködésen alapuló fejlesztését, valamint hozzájárulnak ahhoz, hogy Európa vezető erővé váljon ezen a területen.

Az InvestAI négy MI-gigagyár létrehozását fogja finanszírozni az EU területén. Ezek a gigagyárak a legösszetettebb és legnagyobb MI-modellek betanítására specializálódnak, amelyek az orvostudomány vagy más tudomány területén hozhatnak áttöréseket. Az új generációs MI-modellek hatalmas számítási kapacitást igényelnek, ezért a gigagyárak körülbelül 100 ezer legújabb generációs MI-chippel fognak rendelkezni, ami négyszer több, mint a jelenleg épülő MI-gyárak kapacitása

Az EU célja, hogy minden vállalat – nem csak a legnagyobb szereplők – hozzáférjen a nagy teljesítményű számítási kapacitáshoz. „Azt szeretnénk, hogy az MI-fejlesztők az innovációs erejük alapján versenyezzenek, ne csupán a chipekhez való hozzáférésük vagy pénzügyi erejük által – mondta Ursula von der Leyen. – Túl gyakran hallom, hogy Európa le van maradva a versenyben, miközben az Egyesült Államok és Kína már előnyben van. Én nem értek egyet. Mert a mesterséges intelligencia versenye még messze nem ért véget. Igazság szerint még csak a kezdeténél tartunk. A határok folyamatosan mozognak. És a globális vezető szerep megszerzése még nyitott.”

Az EU AI Champions Initiative szövetség, amely a nagy ipari (Airbus, L'Oréal, Mercedes, Siemens stb.) és technológiai (Spotify, Mistral AI stb.) csoportokat tömöríti, a kezdeményezők szerint szerint segítene „felszabadítani Európa teljes potenciálját” az MI terén, különösen az új technológia szabályozási keretének egyszerűsítésével. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-03-21 19:10:00
Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
2025-03-21 17:10:00
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején végzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025-03-21 14:15:00
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS