Elérte a 23 százalékot a megújuló források aránya az uniós energiamixben

2023. 12. 29., 14:10

Az egy évvel korábbi 21,9 százalék után 2022-ben elérte a 23,0 százalékot a megújuló energiaforrások részaránya a bruttó végső energiafogyasztásban az Európai Unióban.

Az Eurostat közleménye emlékeztet: a megújuló energiaforrásokról szóló felülvizsgált irányelv az EU 2030-ra vonatkozó megújulóenergiaráta-célkitűzését 32 százalékról 42,5 százalékra módosította.

Az uniós országok közül Svédország vezet, ahol 2022-ben a bruttó végső energiafogyasztás közel kétharmada (66,0 százalék) megújuló energiaforrásokból származott. Svédország elsősorban a víz- és szélerőművekre, a szilárd és folyékony bioüzemanyagokra, valamint a hőszivattyúkra támaszkodik. A második helyen Finnország (47,9 százalék) áll, amely szintén víz- és szélerőművekkel, valamint szilárd bioüzemanyagokkal, a harmadikon Lettország (43,3 százalék), amely döntően vízerőművekkel biztosítja energiaellátását. Dánia (41,6 százalék) és Észtország (38,5 százalék) a megújuló energiaforrások legnagyobb részét szélből és szilárd bioüzemanyagokból nyerte. Portugália (34,7 százalék) szilárd bioüzemanyagokra, szélre, vízerőművekre és hőszivattyúkra támaszkodott, míg Ausztria (33,8 százalék) főként vízerőműveket és szilárd bioüzemanyagokat használt.

A megújuló energiaforrások legalacsonyabb arányát Írországban (13,1 százalék), Máltán (13,4 százalék), Belgiumban (13,8 százalék) és Luxemburgban (14,4 százalék) regisztrálták.

A 27 uniós tagállam közül 17 jelentett a 23,0 százalékos uniós átlag alatti arányt 2022-ben, köztük van Magyarország is, 15,19 százalékkal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS