Boris Johnson: fájdalmas lesz az orosz energiafüggés felszámolása, de meg kell tenni

2022. 03. 15., 09:27

A brit miniszterelnök szerint fájdalmas folyamat lesz az orosz energiahordozókkal szembeni nyugati függés felszámolása, de ezt mindegyik országnak meg kell tennie, mert csak így lehet megállítani Vlagyimir Putyin orosz elnök agresszióját.

Boris Johnson a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap keddi kiadásának írt cikkében úgy fogalmaz: amikor Putyin 2014-ben először hajtott végre inváziót Ukrajna ellen, a Nyugat rettenetes hibát követett el. Az orosz elnök ugyanis ezzel az agresszív cselekedetével hatalmas darabot hasított le egy szuverén országról, a nyugati országok pedig hagyták, hogy „ezt megússza”.

Az Oroszországhoz fűződő gazdasági kapcsolatok nemcsak újraindultak, de a korábbinál is intenzívebbé váltak, a Nyugat több orosz földgázt vásárolt, mint addig valaha, és így még inkább kiszolgáltatta magát Putyin akaratának – áll a brit kormányfő cikkében.

Boris Johnson szerint amikor az orosz elnök megindította az Ukrajna elleni háborút, pontosan tudta, hogy a világ nagyon nehéznek fogja találni az ő megbüntetését, hiszen tudta azt is, hogy függőséget teremtett.

Márpedig amíg a Nyugat gazdaságilag függ Putyintól, addig az orosz államfő bármit megtehet e függés kiaknázására. Ezért kell most ezt a függést felszámolni, és ez meg is fog történni – írja Boris Johnson.

A brit miniszterelnök szerint a hatalmas orosz szénhidrogénkészlet Putyin erőssége, de egyben gyengesége is, hiszen Oroszország nemigen gyárt olyasmit, amit a világ többi része meg akarna tőle vásárolni.

Ha a világ véget tud vetni a függőségnek az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, azzal megfoszthatja Putyint pénzforrásaitól, de ez a stratégia csak akkor lehet igazán működőképes, ha ezt mindenki megteszi – írja Johnson.

A brit miniszterelnök hozzáteszi: el kell fogadni, hogy ez fájdalmas folyamat lesz, de csak az orosz szénhidrogénfélék vásárlásának beszüntetésével lehet Putyint rákényszeríteni az agresszió befejezésére és a nemzetközi jog tiszteletben tartására.

Johnson szerint Nagy-Britannia minden olyan technológiát ki fog aknázni, amely a megújuló energiaforrások használatát segíti, de olyan energiaforrásra is szükség van, amely akkor is rendelkezésre áll, ha nem süt a nap és nem fúj a szél.

Éppen ezért eljött az ideje annak, hogy „új, nagy tétek egész sorát tegyük fel a nukleáris energiára” – fogalmaz kedden megjelent cikkében brit kormányfő, hangsúlyozva: olyan fejlesztési stratégiára van szükség, amelyben a kis reaktorok és a nagy erőművek egyaránt megférnek.

MTI/Kertész Róbert, London

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS