Az Európai Unióban 6,0 százalékos, Magyarországon 4,5 százalékos volt a munkanélküliség szeptemberben

2025. 10. 31., 11:25

2025 szeptemberében 6,0 százalékos volt a munkanélküliség az Európai Unióban, a tagállamok rátái 3,0 és 10,5 százalék között szóródtak – derül ki az Eurostat tájékoztatójából.

A 6,0 százalékos uniós ráta az előző hónaphoz képest nem változott. (A korábbi Eurostat jelentésben augusztusra vonatkozóan még 5,9 százalék szerepelt, ezt az unió statisztikai hivatala felülvizsgálta.)

Az Eurostat becslése szerint 2025. szeptemberben az EU-ban élő munkanélküliek száma 13,246 millió volt, 63 ezerrel több, mint egy hónappal korábban és 227 ezerrel több, mint 2024. augusztusban (amikor 5,9 százalékos volt a munkanélküliség). A nők körében az átlagos uniós munkanélküliségi ráta 6,1, a férfiaknál 5,8 százalék volt 2025. szeptemberben.

A munkanélküliségi ráta Máltán és Csehországban volt a legalacsonyabb (egyaránt 3,0 százalék), Spanyolországban pedig a legmagasabb (10,5 százalék).

Az Eurostat módszertana szerint számolt szeptemberi magyarországi adat 4,5 százalék volt – ugyanakkora, mint egy évvel korábban, de magasabb, mint az augusztusi 4,3 százalék.

A 25 évnél fiatalabbak körében az uniós munkanélküliségi ráta 14,8 százalék volt 2025. szeptemberben, ami 2,866 millió aktívan állást kereső fiatalt jelent. A fiatal munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 10 ezerrel nőtt, 2024 szeptemberéhez viszonyítva ugyanakkor 121 ezerrel csökkent. Az „ifjúsági munkanélküliség” az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül Németországban volt a legalacsonyabb (6,7 százalék), a legmagasabb pedig Spanyolországban (25,0 százalék).

Magyarországon az ifjúsági munkanélküliségi ráta (az augusztusi 15,0 százalék után) 14,4 százalék volt 2025. szeptemberben; a fiatal munkanélküliek száma az Eurostat becslése szerint egy hónap alatt 45 ezerről 42 ezerre csökkent.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-15 09:25:00
A korlátolt felelősségű társaság tagjának a cégben egy vagy több üzletrésze lehet. Bizonyos esetekben a társaság az üzletrész bevonásáról dönthet. A legfontosabb tudnvalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS