Itt találod az összes cikket a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” témában!
Február 3-tól pályázhatnak a hazai mikro-, és kisvállalkozások a Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második ütemére.
Újra elérhetővé teszi a kormány a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázatot a Demján Sándor Program keretein belül, és a korábbinál is szélesebb körű, mesterséges intelligenciára épülő megoldásokkal kiegészítve támogatja a hazai mikro- és kisvállalkozások digitális fejlesztéseit – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Demján Sándor Program részét képező, „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” elnevezésű pályázatnak köszönhetően már 1300 hazai cég rendelkezik honlappal és social media felülettel – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Július elejéig 1244 vállalkozás kapta meg a Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” című programelemének voucherét – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A pályázatra eddig 4300 vállalkozás nyújtotta be a támogatási igényét, amelyből már 1500 projekt támogatói döntéssel zárult – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Március 28-án megkezdődött a vocherek kibocsátása, amelyekkel a vállalkozások be tudják nyújtani igényeiket a kiválasztott telekommunikációs szolgáltatókhoz.
„Az év leginspirálóbb kezdeményezéseként” különdíjjal ismerte el a Magyar Marketing Szövetség a Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” elemét.
Az „1+1 kkv beruházás-élénkítő támogatási programra” ezidáig 2000 vállalkozás nyújtott be pályázatot, a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programra pedig 6 ezren jelentkeztek – tájékoztatott Vitályos Eszter.
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
Átadták a jászfényszarui ipari parkban a precíziós motoralkatrészeket gyártó Zhejiang Shuanghuan Driveline magyarországi leányvállalata, az Evoring üzemét.
Az első betonöntéssel a Paks II atomerőmű a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség besorolása alapján „épülő atomerőműnek” minősül.