Kolozsvár

Itt találod az összes cikket a „Kolozsvár” témában!

Elkezdődött a kolozsvári metró építése

Elkezdődött a kolozsvári metró építése

Elkezdődött a kolozsvári könnyűszerkezetű metróvonal építése, amely átszeli majd az erdélyi várost, és összeköti annak metropolisz-övezetével. Az ünnepélyes építőtelep-avatón Marcel Ciolacu román kormányfő is jelen volt.
2021. 11. 22., 20:55
21 kilométer hosszú lesz a kolozsvári metró

A kolozsvári önkormányzati testület hétfői rendkívüli ülésén elfogadta a kolozsvári metró megvalósíthatósági tanulmányát. A metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és 2,053 milliárd euróba (759 milliárd forint) kerül – közölte a polgármesteri hivatal.

2019. 02. 05., 14:00
Még mindig Kolozsvár a legdrágább

Lassult a romániai lakóingatlanok drágulása tavaly: átlagosan 5,8 százalékkal nőttek az árak az előző évihez viszonyítva, míg 2016-ban 12,4 százalékos, 2017-ben pedig 9,1 százalékos volt a drágulás.

2018. 11. 24., 13:00
Az ázsiai munkások imádják Kolozsvárt

Folyamatosan nő a törvényesen bevándorlók száma Romániában. A Moldovai Köztársaságból, Törökországból, Izraelből és Vietnamból érkezett a legtöbb, tartózkodási engedéllyel rendelkező migráns az országba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS