Itt találod az összes cikket a „hatótávpara” témában!
Az új változat városi szállításra készült, új akkumulátorkonfigurációval. A Volvo több tengelytávval és felépítmény-barát kialakítással dobja fel a modellt.
Még egy technológia sem volt képes rá, hogy ilyen alacsonyan tartsa az akkumulátor hőmérsékletét töltés közben. Egyszerre több zónában biztosít pontos hőszabályozást.
Az EU a szükséges töltőkapacitás negyedét építette ki a 2030-as célokért felállított ütemtervhez képest. A szakértők szerint a következő években a hálózatfejlesztés lesz a legnagyobb kihívás.
A bejelentésnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de így sem lesznek csalódottak a márka rajongói. A Tesla két olcsóbb modellváltozatot villantott, amelyekkel csökken az ár és a hatótávpara is.
A magyar gyárral is rendelkező CATL az öreg kontinens autógyártóinak 90 százalékával dolgozik együtt. Az új akkui egyszerre célozzák a hosszú élettartamot és a villámtöltést.
Az autót nem készítették fel a rekordkísérletre: ugyanazzal a felszereltséggel hajtották, amit a vásárlók is megkapnak. Az egyedülálló eredményt változatos időjárási körülmények között érték el.
A Geely új zászlóshajó modellje gyorstöltést és három elektromos motort is kapott. Az eredmény: párját ritkító képességekkel rendelkező SUV, amit már a nyáron elkezdenek értékesíteni.
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója egyszerre három új megoldást mutatott be. A maga módján mindegyik megoldást kínál olyan e-mobilitási gondokra, mint a töltési idő, a hatótávpara vagy a tömeg.
A fél-szilárdtest akkumulátor már tesztekkel is bizonyította, hogy képes a konkurencia fölé kerekedni. Olyan márkák EV-modelljei kaphatják meg, mint az Alfa Romeo, a Jeep, a Citroen, a Fiat vagy az Opel.
A gyártók alapvetően optimisták az EV-termelés növekedésével kapcsolatban, de azért nem egyértelmű a kép. Bizonytalanok például abban, hogy tartani lehet-e az elektromos átállás határidejét.
A japán autógyártó kutatócsapattal dolgozik egy új fluorid-ion akkumulátor véglegesítésén, amely háromszoros energiasűrűségű katódot használ. A Toyota nagyobb tartósságot és kapacitást lát benne, mint a lítiumion-technológiában.
Váratlan eredményeket mutat be egy kutatás az elektromos járművek akkumulátor-élettartamáról. A jelenlegi laboratóriumi teszteknél pontosabb megközelítéssel kiderült: az EV-akkumulátorok sokkal hosszabb ideig működhetnek, mint eddig gondolták.
Letették a Becton Dickinson környei sterilizáló üzemének alapkövét; a 42,2 milliós beruházás 25 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt.
A francia Framatome fogja szállítani a paksi reaktor irányítástechnikai rendszerét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.