Itt találod az összes cikket a „építőanyag-árak” témában!
„A fa építőanyagok piacán jelentkező áremelkedés a lakosság és a vállalkozások széles körét érinti, ráadásul kedvezőtlenül hat az inflációra.”
2022. januárjától újabb 20-30 százalékos áremelkedésre lehet számítani az építőanyag-árakban, ezáltal minden fűtési rendszerhez tartozó anyagár is jelentősen nőni fog.
A GVH gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is, hogy megfelelően feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat.
„Teljes eszköztárunkkal azon vagyunk, hogy az építőipar gondjait enyhítsük.”
A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen.
Az erőteljesen növekvő építőipari alapanyagárak további megugrását adminisztratív eszközökkel is igyekszik megfékezni a szabályozó. Kiviteli regisztráció, EKAER bejelentés, extra bányajáradék és kitermelési előírások léptek életbe a napokban. A legfontosabb tudnivalókat az RSM Hungary szakértője foglalta össze.
A Gazdasági Versenyhivatal megérti, hogy a kormány is kiemelten kezeli az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésének kérdését. A versenyhatóság a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva, alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat a piacon.
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.