Itt találod az összes cikket a „Emirates” témában!
Az Emirates júliusban járatait már 124 úti célra üzemelteti, ezzel eléri a járvány előtti kapacitásnak közel 90 százalékát. Visszatérnek a levegőbe a közkedvelt A380-asok is.
Október 21-től újraindul az Emirates budapesti járata. A dubaji légitársaság Boeing 777-es gépe hetente kétszer repül a két város között.
Díjmentesen megváltoztathatják repülőútjuk időpontját az Air France–KLM, valamint az Emirates utasai.
Június 6-án Budapesten, június 8-án pedig Debrecenben toboroz légiutas-kísérőket az Emirates légitársaság.
Az általános pilótahiány az Emirates-nél is egyre nagyobb probléma, ezért a légitársaság több konkurensétől is átvenne ideiglenesen vagy véglegesen hajózószemélyzetet.
Az Emirates új funkciót vezetett be okostelefonos alkalmazásában, mely lehetővé teszi az utasoknak, hogy testreszabott lejátszási listákat hozzanak létre már utazásuk előtt.
Kevesebb lesz az útlevél- és jegyellenőrzés, kevesebb lesz a sorban állás, nő a reptéri biztonság az Emirates új rendszerével.
Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.