Itt találod az összes cikket a „bérlakás” témában!
Magyarországon is egyre sürgetőbb probléma a lakhatás, különösen a hitelköltségek megugrása miatt. A bérlakások piaca jó belépési pont lehet a befektetők számára.
Nyugat-Európában a bérlakások évek óta vonzó alternatívát kínálnak az intézményi ingatlanbefektetőknek. Közép-Európában is láthatóan ebbe az irányba mozdul el a piac.
Az Apple 2,5 milliárd dollárt adományoz a kaliforniai lakhatási válság enyhítésére, csatlakozva ezzel a Google, a Facebook és a Microsoft hasonló erőfeszítéseihez – jelentette be hétfőn este a kaliforniai székhelyű cég.
A szlovák Állami Lakásfejlesztési Alap bérlakásépítési programjában idén a legtöbb kérvény Nyitra megyéből érkezett. Az ifjú házasok kölcsönéért ugyanakkor nem törik magukat a fiatalok.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tudományos fórumán (virtuálisan) minden érdeklődő részt vehet.