Itt találod az összes cikket a „Alibaba” témában!
Több mint 116 milliárd dollárnyi forgalmat ért el Kína két legnagyobb e-kereskedelmi platformja a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon – derül ki a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna csütörtöki beszámolójából.
Már az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon.
A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma kedden távozik a vállalat éléről.
A kínai szinglik 5 milliárd dollárral többet költöttek egyetlen napon, mint egy évvel korábban.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon – mondta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.