Új dizájnt kaptak a St. Andrea borok

2023. 04. 13., 14:15
Borok
3216

Közös sajtótájékoztatót tartott a St. Andrea Szőlőbirtok és legfontosabb partnere, a Bortársaság.

Volt erre bőven okuk: egyrészt a 2019-es, frissen megjelenő évjárattal ünnepelték az idén 20 éves Merengőt (a 2002-es volt az első), bemutatták a vadiúj címkecsaládot, és további nagy borok legújabb évjáratába is belekóstolhattunk.

Hogy a borok jók, abban nincs semmi különleges, a St. Andrea régóta hozza a nemzetközi színvonalat, 2021-ben egyenesen történelmet írt: 2017-es Nagy-Eged Grand Superior Egri Bikavére Best In Show (97 pont) nagydíjat kapott a Decanter World Wine Awardson, a világ legnagyobb, legbefolyásosabb borversenyén, vagyis bekerült a világ 50 legjobb bora közé.

A mostani legnagyobb durranás, hogy megújult a dizájn, az eddiginél is egységesebb és fenségesebb címkét kapott a teljes szortiment.

Pedig alapvetően nem ez volt a cél, eredetileg csupán az Akutyafája borítóképét szerették volna átrajzolni Ipacs Géza sztárdizájner segítségével, aki amúgy a korábbi címkéket is jegyzi.

„Az utóbbi időben azon vívódtam, jó lenne az Akutyafáját ráncba szedni. A többivel elégedett voltam, de az Akutyafája kilógott a sorból. Felhívtam Ipacs Gézát, tudna-e vele valamit kezdeni” – meséli Gyuri

Ipacs Gézából, mint mindig, most is áradtak az ötletek. Gyuriék (idősebb és ifjabb egyaránt) hamar rájöttek, nemcsak a pincészet belépőbora, hanem az egész szortiment elbírja, ha küllemében is az értéket, értékességet hangsúlyozza, vagyis minden egyes palack emblematikussá válik.

Menet közben jöttek rá, hogy a teljes címkeváltás jó lesz, jót tesz.

Ha engem kérdeznek, nekem semmi bajom nem volt a St. Andrea címkéivel, szépek voltak, egyszerűek, letisztultak, még némi játékosságot is közvetítettek.

Az új címkék világképe emelkedettséget, nemességet, értékközpontúságot, szakrális attitűdöt sugall.

Ipacs Géza szerint ezek a címkék hitelesebben idézik meg Lőrincz Gyuri szellemiségét, a vallásosságát, érzékenységét, szofisztikált gondolkodását, az értékteremtésbe vetett hitét.

Ipacs képzeletbeli tervezői ceruzáját mindig is az a gondolat vezeti, hogy a címke tükrözze a bor készítőjének személyiségét. Most bejött egy új szempont is, hiszen az újabb generációkat már nem feltétlenül érdekli a borász személyisége. A fókusz átkerült arra, mennyire tűnik értékesnek a termék. Adnád-e ajándékba, ez a legfőbb kérdés.

„Arra jöttem rá, hogy a korábbi címkék egyrészt nagyon fekete-fehérek, másrészt nagyon színesek, kontrasztosak, nem illenek Gyuri kifinomult érzékenységéhez. A fehér címkéket kivezettük, helyette meleg, puhább, kedvesebb szürke színt kaptak az alapborok.

A Napbor, a Merengő vagy az Agapé megőrizte korábbi színét, mert a folytonosság fontos szempont, csak most mindegyik pasztell árnyalatot kapott. A csúcsborok magasabb értékét a markánsan lecsapott szélű, selyemfényű arannyal körbefuttatott archaizáló keret mellett a címkén megjelenő stilizált arany kereszt is jelzi.

Természetesen minden felület dombornyomott, ami szintén a termék értékességét hivatott kifejezni. Bár a belépő borok keretéből hiányzik az arany, a megújult címkék ebben az alsóbb, szélesebb rétegek számára megfizethető szegmensben is jobban közvetítik a brandet, a márkát, azt az érzetet, hogy ez egy értékes termék” – magyarázza Géza.

Tény, hogy az Akutyafáját elveszítette bulibor jellegét, ezzel együtt talán azokat a fiatalokat is, akik eddig messziről kiszúrták a polcokon, akik számára nem volt kérdés, hogy ez a legjobb választás egy rendhagyó estéhez.

A puha szürke Akutyafája most azt üzeni, hogy egy erős márka része, amelynek van olyan bora, ami kvázi mindenki számára hozzáférhető.

Kóstolási jegyzetek

Ezeket a borokat kóstoltuk pár hónappal ezelőtt ugyanebben a sorrendben egy szűk szakmai plénummal. Kíváncsi voltam, vajon befolyásolja-e az egyes tételekről alkotott véleményemet a megújult címke. Korábbi jegyzeteimet összevetettem a megnyitón alkotott véleményemmel. Engem is megdöbbentett az eredmény. Szinte szó szerint ugyanazt írtam mindegyik borról, mint korábban.

Mária Nagy-Eged-Hegy Dűlő Egri Cuvée Grand Superior 2021

Furmint (60%) és chardonnay (40%) küvéje. A két fajta szépen kiegészíti egymást. Ifjabb Lőrincz György szerint életük legfontosabb fehérbora. Burgundia mint példakép tetten érhető a bor karakterében: ásványosság, tisztaság, elegancia, szofisztikált savak.

Illatában fehér virágok, fehér húsú őszibarack, szőlő. Ízben a fa diszkrét jelenléte mellett ásványok és citrusos savak. Angliában a Decanter munkatársai már kóstolták, szerintük 95 pont jelenlegi állapotában. Az alkohol magas, de nem borítja fel az egyensúlyt. Lőrincz Gyuri azt mondja, nem lehet alacsonyabb alkoholszintet produkálni Egerben, a helyi klimatikus  paraméterek alapján a szőlő érésének dinamikája diktálja az alkoholszintet.

Merengő Egri Bikavér Superior 2019

A 2002-es volt az első évjárata, tulajdonképpen a Merengővel indult a bikavérszabályozás. A legjobb termőhelyek legjobb gyümölcsei adódnak össze a pohárban. A karakter érett, számomra fantasztikus baroló élményeket idéz. Illatban-ízben fekete szeder, áfonya, cseresznye, lila virágok, eukaliptusz, föld és avar. Elegáns tannin, finom savak, hosszú lecsengés.

Nagy-Eged Egri Bikavér Grand Superior 2018

A 17-es, Best In Show (97 pont) nagydíjashoz képest egy árnyalattal melegebb karakter, de stílusában annak egyenes folytatása. A nagyborról gyakran azt gondoljuk, nagysága a töménység szinonimája. De ez nem igaz. A nagybor koncentráltság, elegancia és a fókuszált termőhelyi sajátosságok cizellált egyensúlya. Simán el tudom képzelni ezt is a világ 50 legjobb bora között. Kékfrankos, cabernet franc, merlot és blauburger cuvée-je. Sava, tanninja tanítanivaló egyensúlyban.

A szerkezete puha, tanninja olvad, minden porcikájában ott a vitalitás. Utóíze kilométer hosszú és minden kortya újabb és újabb izgalmas részletet mutat meg, például a piros és fekete bogyós gyümölcsök játékosan széles skáláját. A gyümölcs a Nagy-Eged alsó szoknyáján termett, ahol gazdagabb a talaj felső része.

Agapé Nagy-Eged-hegy Egri Bikavér Grand Superior 2016

Eger csúcsdűlőjének, a Nagy-Eged-hegynek másik arca. Nagy élmény látni, hogyan hat a hegy közepének meszes talaja és mikroklímája egy egészen más fajtaösszetételre. A kadarka, kékfrankos, merlot, pinot noir, syrah cuvée-je egyrészt fűszeresebb, másrészt jobban szóhoz jut az ásványosság.

Azt persze nem tudom biztosan, hogy a fajták ilyetén együttese a magyarázat, csak próbálok valami összefüggést felfedezni. 15%-os alkoholtartalma ellenére a hűvös karakter meghatározó ismertetőjegye ennek a bornak is. Bár sűrű, tömény, mégis egész szerkezetét átjárja a légiesség és elegancia.

Fotók: Busák Attila és gusto.hu