Nagyborok Kislakról

2019. 05. 26., 16:32
Borok
3899
By

Légli Gézának ma már nem kell megmagyaráznia, hogy ő miért nem Légli Ottó. Saját jogon, saját stílussal borvilágunk megkerülhetetlen, eredeti figurája, aki letette saját névjegyét a nagy közös asztalra. 

A Légli testvérek gyerekkorukban sok időt töltöttek a szőlőben, apai ágon ugyanis a borászkodás régi mesterség a családban. Ez ma már közhely. 

Géza valószínűleg debütálhatott volna akár Ottóval együtt is, de nem akart semmiféle elvárásnak megfelelni.

Kereste a maga útját, így azután kerülő úton jutott vissza ugyanoda. Illetve mégis máshova. Évekkel ezelőtt Szőlőskislakon építette fel kézműves borászatát.

Területei Külső-Somogy déli, dél-nyugati, nyugati és keleti tájolású domboldalain, a Balatontól ideális távolságban (5 km) sütkéreznek a kék ég alatt.

„A szőlőskislaki és szőlősgyöröki talajadottságok nem rejtenek nagy titkokat. Ez nem Tokaj és nem Somló. Erdei talaj, homokos lösz, vastartalmú agyag és magas mésztartalmú, homokkőben gazdag vályog, mindössze ilyen széles a skála. A terroir azonban nemcsak a geológiailag azonosítható talajtípusok összessége.

Még akkor sem, ha a dűlők közötti különbségek valóban visszaköszönnek a borokban. A szőlőskislaki terroir egyediségét akkor lehet a felszínre hozni, ha minél természetesebb módon készítem el a bort”.

Valahogy így hangzott Légli Géza hitvallása évekkel ezelőtt, és a lényeg azóta sem változott.

A természetesség valamennyi borában csekkolható. A szortiment alapjai is értelmezhető, élvezetes, tiszta borok. Onnan a Balatonbort emelném ki.

A terroir minden esetben felülírja a fajtát. Burgundiában senki sem a chardonnay-t keresi a palackban, hanem a dűlőt, a parcellát, azt az egyedi jelleget, ami az adott bort évjárattól függetlenül felismerhetővé teszi. Ezért aztán hosszú út áll az olaszosok előtt.

Ez az olasz egyszerre gyümölcsös és fűszeres, inkább telt, mint karcsú, nem a savak, inkább a zamatok vezetik. Még némi ásványosság is ott figyel a pohárban. Megállja helyét az északi part olaszai között.

Riesling

A Balaton északi partján is bevállalós rajnai rizlinggel bíbelődni, nemhogy a déli partokon. De Légli Géza, úgy látszik, szereti a kihívásokat.

2015-ben Jánoshegyen termőre fordult egy újabb rajnai rizling ültetvénye (Egon Müller klónszelekció Muzsláról). Nyolc hónap  hordós érlelés után palackozta.

A rajnainak itt már, ahogy Petőfi János Vitézében a juhásznak, nagy melege vagyon.

8 gramm maradékcukrát ma már szépen felülírja az érettség és a palackbuké. Illatában fehér virágok, körte, citrusfélék. Ízben meglepő feszesség, okos struktúra, széles zamatok. Gazdag bor, igazán élmény.

A 2017-es Rieslinget hűvösebb szellők járják át. Fehér virágok, citrusaromák, némi mentás lehellet. Alma-körte is ott figyel, a savak éberek, de nem tolakodók. Inkább telt a korty, mint feszes. De tartalmas és hosszú.

A szortiment azt mutatja, hogy még a felmelegedés légkörében is érdemes itt fehérborokkal komolyan foglalkozni. Ám az igazán nagyborok, ebből nem engedek, errefelé a kékszőlőkből facsarhatók. Íme két ragyogó példa.

Kislaki Jánoshegy Merlot 2016

Szép, komoly, mély szín. Gazdag, sűrű illatában izgalmasan váltakozik a meleg és hűvös karakter.

Jól érvényesül benne az a tagadhatatlan tény, hogy Magyarország a bortermelés északi határán helyezkedik el, azon belül viszont Kislak szűkebb glóbuszunk déli féltekén.

Teljes érettsége mellett is a friss gyümölcs aromái töltik ki a poharat, lekvárnak, kompótnak nyoma sincs.

Áfonya, eper, málna, érett szilva, lila virágokkal és mentával a háttérben. Olykor bevillan a klasszikus negro hűvös illata is, diszkréten földes aromák kíséretében.

Ízben a gyümölcsök húsa dominál. Közepesnél markánsabb test finom, ínyhez simuló tanninokkal. A gyümölcshús a kortyot teljesen kitölti, barátságos savai folyamatosan energetizálják az édes tanninokat. Csupa élet ez a bor.

Bár a fajtajelleg vakon is felismerhető, valahogy mégsem a merlot-ságon van a hangsúly. Sokkal inkább közvetíti a Jánoshegy szellemét, mint a fajta egyetemes képletét.

(Nagybor döbbenetesen jó áron: 2990 Ft)

Kislak 2015

A 2011-es első évjárat után 2015-ben újra elkészült a birtok zászlósbora. Most 40% merlot, 40% kékfrankos (Jánoshegyről), és 20% cabernet sauvignon (a Vitéz-dűlőből).

Nyílt kádon, spontán erjedt, 10 hónapot 300 literes magyar tölgyhordókban, majd 15 hónapot palackban érlelődött.

A stílus egyértelműen felismerhető. Koncentráltság és elegancia küvéje. A tannin markánsabb, de még így is simogató. A hordó jobban rajta hagyta névjegyét, de aromái abszolút építő jelleggel szólnak bele az összképbe.

Áfonya, feketeszeder, negró. Itt is a meleg és hűvös karakter találkozása okozza az izgalmat. Hosszú, tartalmas, zamatos utóíz földes-gyümölcsös lecsengéssel.

Ahogy egy kollégánk megjegyzi, könnyű szeretni.