Pedagógusok számára hirdet ingyenes koronavírus-szűrést a Generali alapítványa

2021. 02. 22., 15:15

A fertőzésveszélynek erősen kitett iskolai pedagógusok és óvodai nevelők számára hirdet koronavírus-szűrési lehetőséget a Generali a Biztonságért Alapítvány. Az ingyenes tesztelésre az ország minden olyan állami oktatási intézménye jelentkezhet, ahol egyszerre legalább negyven pedagógus igényelné a lehetőséget, de több tagintézmény együtt is pályázhat. Az antigén gyorstesztelést helyben, a Generali modern szűrőbuszaiban végzik el, és a résztvevők 15 percen belül az eredményt is megtudhatják majd.

Az egészségügyben dolgozók és a zárt intézményekben élők mellett a koronavírus fertőzés kockázata leginkább azoknál magas, akik nap mint nap sok emberrel találkoznak, így a pedagógusok és óvodai dolgozók is a kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak.

A Generali a Biztonságért Alapítvány ezért annak érdekében, hogy a gyerekekkel foglalkozó óvodai nevelők és iskolai pedagógusok minél nagyobb biztonságban végezhessék munkájukat, idén újra ingyenes koronavírus-szűrési lehetőséget hirdet az érdeklődő intézmények számára.  

Nem először segítenek – tavaly 2500 pedagógust teszteltek

Az Alapítvány már tavaly is meghirdette a pályázatot, amire óriási volt az érdeklődés: júniustól év végéig összesen közel hetven alkalommal szálltak ki a modern diagnosztikai eszközökkel felszerelt szűrőbuszok gyermekotthonokba, valamint oktatás-nevelési intézményekhez, ahol összesen több mint 2500 pedagógus tudhatta meg, hogy elkapta-e a fertőzést.

„Két szűrőbuszunkkal az év során gyakorlatilag bejártuk az országot, hiszen az oktatás-nevelésben dolgozó, egyébként is leterhelt pedagógusok munkáját azzal tudjuk a legjobban segíteni, ha minél több intézménynél biztosítjuk a gyors, helyben történő szűrés lehetőségét. A tesztelésekre nyár közepétől rohamosan megnőtt az igény, ami ősz végére csúcsosodott ki. Budapesten és vidéken összesen 60 pozitív teszteredményt rögzítettünk” – foglalta össze a tavalyi évet Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány szakértője.

Idén még pontosabb gyorstesztekre váltanak

Az ingyenes tesztelésre az ország minden olyan állami oktatási intézménye jelentkezhet, ahol egyszerre legalább negyven pedagógus igényelné a lehetőséget, de több tagintézmény együtt is pályázhat, legfeljebb száz fő erejéig.

A pályázatok értékelésénél az Alapítvány figyelembe veszi a gyerek- és pedagóguslétszámot, azt, hogy milyen járványügyi besorolású megyében van az intézmény, illetve, hogy milyen járványügyi előzmények voltak az adott óvodában vagy iskolában.

Az idei évben az Alapítvány antigén tesztekre cserélte le a tavaly használt antitesteket szűrő gyorstesztjeit, ezek ugyanis egy korábbi, fertőzőbb szakaszában tudják kimutatni a vírust, így még hatékonyabban gátolhatják a vírus továbbadását. A tesztelést ezúttal is képzett egészségügyi szakasszisztensek végzik majd.

A teljes procedúra egy személyt illetően körülbelül egy 15 perces folyamat, amely során adategyeztetést követően orrnyálkahártyából történik a mintavétel, ezt pedig a nagyjából negyedórás kiértékelés követi. Pozitív teszteredmény esetén a vizsgált személyt tájékoztatják a további tennivalókról.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS