Netrisk: 100 ezer forintos díjkülönbség is előfordult a lakásbiztosítási kampány második hetében

2024. 03. 20., 09:10

A lakásbiztosítási kampány első hetéhez képest a másodikban 27 százalékkal nőtt a szerződéskötések száma a Netrisknél, ez pedig éves szinten közel tizenegyszeres növekedést jelent az egy évvel korábbi, „kampány nélküli” héthez képest. A Netrisk adatai szerint lakásbiztosítási szerződést kötők több mint 80 százaléka új ügyfél, azaz sikerül új, lakásbiztosítási szempontból eddig kevésbé tudatos háztartásokat megmozgatni.

Fokozták a tempót a lakásbiztosításukat lecserélő ingatlantulajdonosok a Netrisk legfrissebb összesítése szerint. A március elején elrajtoló kampány első hetében az egy évvel korábbihoz képest tizenegyszer több lakásbiztosítást kötöttek. A második héten az első héthez képest 27 százalékos volt a többlet, ami éves szinten tizenegyszer több szerződésnek felel meg.

34 ezer forintos átlagdíj

„Akadt olyan nap, mégpedig március 13-a, amikor 2700 százalékkal többen kötöttek lakásbiztosítást, a múlt év azonos napján. Természetesen az extrém emelkedés a kampánynak köszönhető, tavaly ugyanis egy sima napról volt szó. A kampány második hetében megkötött lakásbiztosítások esetében az átlagdíj 34 ezer forintot tett ki, ez megegyezik az első hétre vonatkozó átlaggal” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A 34 ezer forintos átlagdíj közel 25 ezer forint spórolást jelent a Magyar Nemzeti Bank által publikált 2023-as (harmadik negyedévi) országos átlaghoz képest. Az egyes biztosítók ajánlatai között pedig jelentős eltéréseket találhatnak az ügyfelek: extrém esetben akár éves 100-150 ezer forintos díjeltérés is tapasztalható ugyanarra a szolgáltatási tartalomra egy családi ház esetén, ezért is érdemes összehasonlítani a különböző ajánlatokat.

Közel 20 éves szerződés is megújult

A legnagyobb növekedést a Netrisknél a biztosítók között a KÖBE, a K&H és a Groupama könyvelhette el. A Netrisken kötött lakásbiztosítási szerződések több mint 80 százaléka új ügyfél, azaz sikerül új, lakásbiztosítási szempontból eddig kevésbé tudatos háztartásokat megmozgatni. Ráfért a hazai biztosítási piacra a kampány, amit az is jelez, hogy közel húsz éves, 2006-ban kötött lakásbiztosítást is újítottak meg márciusban a Netrisken.

A kampány során felértékelődött az online csatornák szerepe is, a Netrisken kötött szerződések 72 százaléka teljesen online, ügyintézői segítség nélkül történik.

Ráfér a biztosításokra az aktualizálás

Fontos azonban, hogy a kampány célja a lakásbiztosítások aktualizálása, azaz lényeges szempont, hogy ez a megtakarítás a szolgáltatási tartalom megtartásával vagy akár növelésével is elérhető.

„Több szempontból is fontos ellenőrizni a meglévő lakásbiztosítási szerződéseket. Részben azért, mert a lakásbiztosítások 87 százaléka 600 ezer forintnál alacsonyabb biztosítási összeggel rendelkezik négyzetméterenként. Az újjáépítési érték jellemzően ennél magasabb. Az alulbiztosítottság pedig az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál is. Emellett a biztosítók sok új konstrukcióval jelentek meg, amelyek akár olcsóbbak is lehetnek, mint a meglévők. Az viszont szinte biztos, hogy a díjakat és a kapcsolódó szolgáltatásokat együtt nézve, azaz az ár-érték arányt tekintve kedvezőbb lakásbiztosítást köthetnek most az érintettek” – emelte ki Besnyő Márton.

A Netrisk adataiból kiderül az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank feltételrendszerének megfelelő, úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások is népszerűbbek lettek. Az idei kampányban megkötött lakásbiztosítások 35 százalékát adják ezek a konstrukciók, míg egy évvel korábban mindössze 11 százalékos volt a részesedésük.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.