MNB: több mint 300 ezer lakásbiztosítás „mozdult meg” a tavaszi kampányban

2026. 07. 03., 11:05

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány – derül ki a jegybank összefoglalójából. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát. Eközben egyre több – az egyéb termékekhez képest kedvezőbb szolgáltatást kínáló – fogyasztóbarát otthonbiztosítás.

Az idén március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban mintegy 311 ezer biztosítási szerződés – a tavalyi évi azonos mutatószám 78 százaléka – mozdult meg. Ebből bő 146 ezret újonnan kötöttek meg vagy más piaci szereplőhöz vittek át, több mint 117 ezer szerződést kedvezően módosítottak, közel 47,5 ezret pedig aktualizált kondíciókkal kötöttek vissza az eredeti biztosítónál az ügyfelek – olvasható az MNB – április kitekintéssel közreadott – 2026 I. negyedévi Lakásbiztosítás-indexében.

Tovább javult az ár-érték arány
A tavaszi lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók által egy évre vállalt ideiglenes díjkorlátozásnak köszönhetően az átlagos éves lakásbiztosítási díj ismét – ezúttal 0,3 százalékkal – csökkent, így 2026 március végén 64,2 ezer forint volt. Egy 70 millió forint rögzített biztosítási összegű (vagyis a biztosítók által maximálisan vállalt kárkifizetésű) ingatlanra vetítve a díj 7,4 százalékos mérséklődést mutat. Eközben egy év alatt 9 százalékkal nőtt az átlagos biztosítási összeg itthon. Ezek révén tovább javult a szerződések ár-érték aránya, stagnáló-csökkenő díjaknál az ügyfelek nagyobb fedezetet kapnak, és az alulbiztosítottság is enyhült.

Erősítettek a kisebb szereplők
A kampány versenyélénkítő hatását jól mutatja, hogy az – együttesen 26 százalékos lakásbiztosítási piaci részesedéssel rendelkező – 8 kisebb biztosító a kampányban önmagát jóval felülreprezentálva tudott szerepelni, a 2026. március-áprilisi lakásbiztosítási kampányban az új szerződések közel felét ugyanis ők értékesítették – emelik ki a jegybank szakértői. Ezzel piaci részesedésük 3 százalékponttal nőtt az elmúlt három év alatt.

110 ezerhez közelít az MFO-k száma
Április végére az MNB által meghatározott keretrendszerű Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) száma megközelítette a 110 ezer darabot. Az MFO-szerződések 18,5 százalékkal kedvezőbb díjjal, alacsonyabb kárráfordítással, összességében – más piaci lakásbiztosításokkal összevetve – 6,8 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szinttel rendelkeznek.

Az egyedi biztosítási több mint négyötöde teljes körű fedezetet nyújtott
A 3 millió állandóan lakott hazai ingatlanra kötött egyedi (nem társasházbiztosítással fedezett) lakásbiztosítás 83 százaléka, 2,6 millió szerződés nyújtott márciusban teljeskörű, az ingatlanra és az ingóságokra is vonatkozó fedezetet. A társasházbiztosítások 1,7 millió albetétet védtek, míg a csak ingóságra megkötött otthonbiztosítások száma közel 400 ezer volt.

„Jegybanki jó tanács”
Akinek még nincs, célszerű minél hamarabb lakásbiztosítást kötnie, hiszen egy súlyos elemi vagy egyéb kár akár több milliós kiadást jelenthetne az ingatlan tulajdonosának. A tulajdonoson kívül ezt bárki (pl. a lakás bérlője, idős szülők helyett gyermekeik stb.) megteheti, akinek érdeke az ingatlan megóvása. Érdemes rákérdezni a közeli hozzátartozóknál, van e megfelelő védelem, nehogy akkor derüljön ki, hogy nincs biztosítás, amikor már megtörtént a baj.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS