Megkezdődött az év végi kgfb-kampány

2025. 11. 04., 20:10

Megkezdődött a 2025-ös kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében az idősebb, 2010 előtt vásárolt, még ugyanannál az üzembentartónál lévő autók tulajdonosai válthatnak biztosítót vagy köthetnek új szerződést – tájékoztatott a Netrisk.

A kampány mintegy 750 ezer gépjárművet érint, amiből 400 ezer személygépjármű; az év hátrelévő 2 hónapjában pedig több mint 1 millió gépjármű kötelező biztosítását válthatja le a lakosság – derült ki a Netrisk összefoglalójából. A novemberben megkötött új kötelező biztosítások átlagdíja jellemzően alacsonyabb az év többi hónapjához viszonyítva, ez köszönhető egyebek mellett annak, hogy az ilyenkor kgfb-t váltók között nagyobb arányban idősebb, így alacsonyabb értékű autókról van szó, valamint sok sofőr a bonus-malus kedvezményrendszerben magas kategóriába tartozik.

„Az idei kampány különleges lesz, hiszen az elmúlt pár hónapban csökkentek a kötelező biztosítások díjai, 2025. január és október között a személygépkocsik esetében ez 54 600 forint volt, ami éves szinten közel 4 százalékos csökkenést jelent. Így akkor is érdemes lesz kalkulálniuk az érintett autósoknak, ha a jövő évi díjértesítő alapján egyébként nem vagy alig emelkedne a biztosítási díjuk, mert a kedvező piaci feltételek mellett akár további megtakarítást is elérhetnek. A várakozások alapján egyébként valamivel 33 ezer forint alatt lehetnek majd az átlagdíjak” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője.

A 2024 harmadik negyedévében a kötelező biztosítások átlagdíja a hivatalos jegybanki adatok szerint megközelítette az 58 ezer forintot, ehhez képest a Netrisknél tavaly novemberben kötelezőt váltó autósok 33 500 forintos átlagdíjjal kötötték meg az új szerződésüket.

A bonus-malus rendszer „két vége”, vagyis a B10-es és M4-es között akár hatszoros lehet a különbség. Ebből is látható, hogy mennyire fontos a balesetmentes múlt – hangsúlyozta Besnyő Márton, aki szerint minden érintett autósnak érdemes megnéznie a biztosítók kínálatát. A múlt évi kampányban ugyanis a kötelezőt váltó autósok átlagosan 18 ezer forintot takaríthattak meg a lépéssel.

Besnyő Márton elmondta: a magyarországi személyautó-park egyre öregebb, lényegében a kétezres évek közepe óta fokozatosan emelkedik az átlagéletkor: a múlt évben átlépte a 16 évet. Közben az autók száma is emelkedő pályán van, a múlt év végén megközelítette a 4,3 milliót, szemben az öt évvel korábbi 3,8 milliós állománnyal. A kötelező felelősségbiztosítási piac bruttó díjbevétele a múlt évben meghaladta a 346 milliárd forintot, 2019-ben ugyanaz az összeg 230 milliárd forintot tett ki.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.
2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS