MABISZ: az idei viharszezonban a biztosítók akár a tavalyi összeg kétszeresét fogják kifizetni

2020. 08. 01., 14:30

A május 1-től augusztus 31-ig tartó idei viharszezonban okozott károk után a biztosítók akár a tavalyi összeg kétszeresét fogják kifizetni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számításai szerint.

A MABISZ közleményében ismertette: a júniusi ötmilliárd forintot követően a júliusi időjárási anomáliák miatt a biztosítóknak legalább 2,5 milliárd forintot kell kifizetniük lakásbiztosításokhoz kapcsolódó kárrendezésre.

A tavalyi viharszezonban a kárkifizetések 4,1 milliárd forintot, a megelőző évben pedig 3,1 milliárd forintot tettek ki.

Felidézték, hogy a kirívónak számító 2010-es nyári időszakban 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók, azt követően pedig az évente átlagosan beérkezett százezer bejelentésre 6-8 milliárd forintot fordítottak kárkifizetésre. 

Az idén júliusban mintegy 20 ezer kárbejelentés érkezett a lakásbiztosításokkal foglalkozó MABISZ-tagokhoz. Az előző hónaphoz hasonlóan a főbb károk a jégverés, a vihar, a villámcsapás, a felhőszakadás, a beázás, árvíz, a szolgáltatás kimaradása miatt keletkeztek. Az időjárási anomáliák nyomán szinte az ország egész területéről, kiemelten Budapestről, Győrből, Debrecenből, Pécsről, Dunaújvárosból, Nyíregyházáról, Karcagról, Miskolcról, Nagykanizsáról, illetve Zala, Somogy, Bács, Baranya, Szabolcs, Békés, Pest, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szolnok megyékből érkeztek bejelentések.

Arra is rámutattak, hogy a lakásbiztosítási kárkifizetések szempontjából az elmúlt hétvégi zalai és somogyi katasztrófák anyagi következményei nem számítanak kiemelkedőnek. Részben azért, mert a vihar és a felhőszakadás, illetve az ezek hatására keletkező villámárvizek elsősorban kisebb lélekszámú településekre sújtottak le. Részben pedig azért, mert a lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban. 

Mindezek miatt a MABISZ arra hívta fel a lakosság figyelmét, hogy minden nagyobb lakáskorszerűsítés után vizsgálják felül a biztosításukat, hogy a szerződésükben vállalt összeg elegendő lehet-e a helyreállításra vagy az ingóságok pótlására egy nagyobb kár bekövetkezése esetén. A felülvizsgálatnál érdemes azt is ellenőrizni, hogy kiterjed-e minden vagyontárgyra a biztosítás, esetleg kell-e újabb fedezettel bővíteni a szerződésüket a megváltozott kockázati igény miatt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS