Lakásbiztosítás: április 2-án éjfélig tart a kampány

2024. 03. 28., 18:10

Célegyenesbe fordult a kormány által első alkalommal meghirdetett lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében az ügyfelek térítésmentesen felülvizsgálhatják és újraköthetik szerződéseiket.

A rendkívüli időszak eddigi eredményei mind a biztosítói piac élénkítését, mind a penetráció növelését tekintve felülmúlták az előzetes várakozásokat. A biztosítók közti díj- és szolgáltatási verseny kiélezetté vált, a szereplők aktívak – a legtöbben kedvezményes ajánlatokkal is igyekeznek meggyőzni a fogyasztókat. Az általános szakmai vélekedés szerint a kampánnyal sikerült a háztartásokat is megmozgatni.

A kampányidőszakban jelentős mértékben nőtt a lakásbiztosítási penetráció, a biztosítóváltás nélküli és a biztosítóváltással egybekötött szerződés átdolgozások pedig egyformán gyakoriak voltak. A teljesen új szerződéseknek, valamint a biztosítóváltás nélküli és a biztosítóváltással egybekötött átdolgozásoknak köszönhetően közel 15 ezer milliárd forintnyi ingatlanvagyon kapott korszerű védelmet.

A kampányidőszak rámutatott, hogy a különböző értékesítési csatornák egyformán fontosak a kellően megalapozott döntéshozatalhoz: online az ügyfelek utazás, sorban állás és időbeli kötöttségek nélkül tekinthetik meg az ajánlatokat, kedvezményeket, szerződési feltételeket, míg a személyes ügyintézés nagyobb teret ad a testre szabott szakmai tanácsadásra.

„Míg március első heteiben a fogyasztók érezhetően megfontoltan vizsgálták a lehetőségeket, a kampány hajrája már egyértelműen a cselekvésről szól. Az utolsó napokban ennek a tendenciának a további erősödésére számítunk, a becslések szerint a teljes aktivitás megközelítheti a 350 ezret. A kampány tapasztalatainak, eredményeinek kiértékelésében, valamint további javaslatok megfogalmazásában kérjük a szakmai szövetségek közreműködését. Abban a tekintetben is optimisták vagyunk, hogy a kampány eléri a hosszú távú célját, miszerint minél többen foglalkozzanak a biztosításukkal rendszeresen, és tudatosan a szolgáltatási tartalmat, a fedezettséget vizsgálják a díjak mellett” – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A lakásbiztosítással rendelkezők a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével tájékozódhatnak szerződéseik újrakötéséről. A lehetőség a lakáshitelekhez kapcsolódó, a társasházbiztosítások mellett megkötött, valamint a felmondás pillanatában nem díjrendezett lakásbiztosításokra is kiterjed. Utóbbi esetben az átszerződéshez az ügyfélnek a felmondási idő utolsó napjáig rendeznie kell a díjhátralékot.

A szerződések – indoklási kötelezettség nélkül – írásban, legkésőbb április 2-án éjfélig beérkezett felmondó nyilatkozatban szüntethetők meg és köthetők újra. (NGM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.
2024-04-19 20:10:18
A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.