Koronavírus: ingyenes, 2 millió forintos életbiztosítás egészségügyi dolgozóknak a Generalitól

2020. 04. 30., 17:30

A Generali Biztosító a koronavírus járvány kitörése óta dolgozik azon, hogy valamelyest enyhíthesse a járvány hatásait mind ügyfelei, mind pedig a szükséghelyzetben lévők életében. Teljesen online, személyes jelenlétet nem igénylő életbiztosítások kötésén túl, a telekonzultációs opción át, a munkáltatói COVID-19 fedezet nyújtásával mind ügyfeleik szolgálatában áll.

A koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet alapjaiban formálja át az emberek életvitelét, a felnőtt hazai lakosság fele (52 százalék) egyáltalán nem hagyja el otthonát, azonban számos olyan foglalkozás és hivatás létezik, melyek nem végezhetők otthonról, így komoly kihívás elé állítja a dolgozókat, főként ha ők munka közben saját életüket is kockára teszik.

Orvosok, nővérek, háziorvosok, laboránsok, műtősök, mentősök – a sort még hosszan folytathatnánk, a járványhelyzetben ők, az egészségügyi dolgozók a mi hétköznapi hőseink, kezükben van az életünk, egészségünk.

Ingyenes biztosítási fedezet egészségügyi dolgozókna

A Generali Biztosító új szolgáltatásával most a frontvonalban harcolókat, az igazolható módon a koronavírus fertőzött betegek ellátásában tevékenyen részt vevő egészségügyi dolgozókat szeretné támogatni.

„Május 1-jétől július 31-ig minden olyan ügyfelünknek (Generali Biztosító Zrt. és Genertel Biztosító Zrt.), akik a magyar állami egészségügyi rendszerben egészségügyi foglalkozást végeznek és igazolható módon tevékenyen részt vesznek a koronavírus fertőzött betegek ellátásában, ingyenes biztosítási fedezetet nyújtunk koronavírus fertőzés esetére. Az ingyenes biztosítási fedezetben két szolgáltatás érhető el: kórházi napi és haláleseti térítés. A szolgáltatás azon ügyfelekre vonatkozik, akik 2020. május 1-jén és a biztosítási esemény időpontjában élő szerződéssel rendelkeznek, azaz a május 1-je után kötött szerződésekre nem érvényes” – mondta Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

Kórházi napi térítés esetén, ha a biztosított a kórház fertőző betegek részére kijelölt részlegébe kerül, akkor az ott töltött kórházi napokra, de maximum 14 kórházban töltött napra jár a napi biztosítási összeg (10 000 Ft/nap). A térítés teljes mértékét úgy kell meghatározni, hogy a kórházi ápolási napok számát meg kell szorozni a biztosítási összeggel. Az intenzív osztályon történő ellátás napjaira a biztosítási összeg 200 százalékát (20 000 Ft/nap) téríti meg a biztosító. Haláleseti térítés estén a szolgáltatási összeg 2 000 000 forint.

„Hisszük, hogy ebben a súlyos járványügyi vészhelyzetben minden apró segítség számít, legyen szó akár anyagi hozzájárulásról, adományozásról, vagy szolgáltatásaink és termékeink a járványügyi helyzethez való alakításáról. Bízunk benne, hogy ezekkel az apró lépésekkel mi is hozzájárulhatunk a vírus elleni küzdelemhez és bebizonyíthatjuk, hogy együtt sikerülhet. Továbbra is azon dolgozunk, hogy élethosszig tartó partnerként a lehető legtöbbet segíthessünk ügyfeleinknek” – tette hozzá Schaub Erika.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS