Egymillió ügyfelet kíván mozgósítani a Generali az 1 százalék felajánlásáért

2021. 04. 29., 16:45

A Generali ügyfeleinek száma hamarosan eléri itthon az egymillió főt, amit a vállalat jótékonykodással kíván emlékezetesebbé tenni. A biztosítótársaság az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt és a Melletted a helyem Egyesület 1 százalékos kampányát támogatja és arra buzdítja leendő egymillió ügyfelét is, hogy adójuk 1 százalékát ezen szervezetek alapítványainak ajánlják fel.

A járvány miatt megnőtt az 1 százalék felajánlások jelentősége

A koronavírus-válságban megnőtt a jelentősége az adófelajánlásoknak, hiszen a járvány a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint valamelyest javuló tendencia mutatkozik, hiszen tavaly öt százalékkal többen – mintegy 2,2 millióan – rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint 2019-ben. A magánszemélyek ugyanakkor tavaly is összesen 40,7 milliárd forintról dönthettek volna, de végül csak 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek.

Míg 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek adójuk 1 százalékáról valamilyen magyarországi vallási közösség javára, addig a civil szervezeteknél fordított az arány. 2015-ben még 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot valamely alapítvány vagy civil szervezet számára, tavaly már csak 1 millió 600 ezren.

Kevés magyar adományoz rendszeresen, de ha igen, az adója 1 százalékát ajánlja fel

A Generali Biztosító adományozási hajlandóságot vizsgáló, hazai lakosság körében készült korábbi felmérése is azt mutatta, hogy a magyar lakosság csupán 8 százaléka adományoz rendszeresen, 62 százalékuk néha, a válaszadók harmada (30 százalék) pedig soha nem szokott adományozni. A rendszeresen adományozók körében a 40-49 éves, felsőfokú végzettségű, Budapesten és megyeszékhelyen élő lakosok voltak a legtöbben.

A kutatás ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a magyar lakosság leginkább anyagi támogatás formájában szeret adományozni, és több mint kétharmaduk (69 százalék) az adó 1 százalék felajánlásával teszi ezt meg. A magyar lakosság leginkább a beteg és rászoruló gyermekekkel, az állatmenhelyekkel és a betegségekkel kapcsolatos szervezetek munkáját segíti legszívesebben.

Egymillió okuk van segíteni!

Az idén 190 éves Generali eddig is számos szervezetet, alapítványt, társadalmi célú megmozdulást támogatott, de annak örömére, hogy a társaság ügyfeleinek száma itthon átlépi az egymillió főt most rendhagyó módon kívánja segíteni három, a vállalat számára is olyan kiemelten fontos és hasznos munkát végző szervezet munkáját, akikkel eddig is szoros kapcsolata volt.

A biztosító az április-májusi 1 százalékos kampány időszakában egyrészt felajánlja a reklámfelületeit és egyéb - elsősorban social media – csatornáit az Országos Mentőszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Melletted a helyem Egyesület javára, hogy azok az eddigieknél is hatékonyabban tudjanak kampányolni az adó 1 százalékáért. Másrészt a kampány során a társaság arra buzdítja munkavállalóit és leendő egymillió ügyfelét, hogy adójuk 1 százalékát e három kiemelten fontos és hasznos munkát végző szervezet alapítványainak ajánlják fel.

„A civil szervezetek kiválasztását illetően fontos, de nem kizárólagos szempont volt, hogy az adott szervezet közvetlenül részt vesz-e a járvány elleni harcban. A rendhagyó támogatással - a Generali által életre hívott globális közösségi kezdeményezés, a The Human Safety Net (THSN) szellemében – azoknak az alapítványoknak és egyesületeknek szeretnénk segíteni, amelyek minden időben a társadalom kiemelten sebezhető csoportjainak védelmét szolgálják" – mondta Földi-Tamás Ildikó, a THSN program hazai vezetője, a Generali Biztosító kommunikációs vezetője.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS