Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok

2021. 07. 20., 19:00

Egymilliárd forintot megközelítő károkat okozhattak a hétvégi viharok, intenzív esőzések; a biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

Az Aegon Biztosítóhoz csütörtöktől kedd reggelig csaknem 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések nagy részét jégverés, beázás, felhőszakadás és vihar által okozott károk miatt tették az ügyfelek, de gyakoriak voltak a villámcsapás miatti kárbejelentések is. Jellemzően az épületek tetőszerkezetében, falazatában keletkeztek sérülések, de tetemesek a gépjárműveket érintő károsodások is. A legtöbb bejelentés Budapestről, Hajdú-Bihar, Pest és Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett. Az Aegon arra számít, hogy a kárbejelentések száma jelentősen emelkedni fog a következő napokban, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek először a kármentéssel vannak elfoglalva, és csak ezután fordulnak a biztosítójukhoz. A biztosító közölte azt is, hogy a július 9-10-i viharok miatt már több mint ötezer kárbejelentés érkezett. A két hétvégét összesítve a teljes becsült kárérték elérheti a kétmilliárd forintot.

A Groupama Biztosítóhoz mintegy 900 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett az elmúlt négy napban, a becsült kárösszeg megközelíti a 300 millió forintot. A bejelentések 38 százalékát felhőszakadás, 29 százalékát vihar, 19 százalékát villámcsapás, 8 százalékát jégverés miatt tették az ügyfelek. Az elmúlt napok esőzései, viharai erőteljesen érintették Budapestet és Pest megyét, az összes kárbejelentés 36 százaléka innen érkezett a Groupamahoz. A biztosító tapasztalatai alapján csökkenő mértékben, de a következő napokban még emelkedik majd a bejelentett károk száma. A Groupama összesítése szerint az idei „viharszezon” okozta károk nagysága eddig meghaladta az 1 milliárd forintot.

A Generali Biztosító tájékoztatása szerint július második és harmadik hétvégéjének viharai után eddig csaknem 5500 bejelentés érkezett, összesen 1,5 milliárd forint értékben. A Generali adatai szerint a július 9. és 13. közötti viharok leginkább Budapestet, valamint Pest, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyét érintették, a települések között Tata, a kerületek közül Budapest XX. és XXI. kerülete szenvedte meg leginkább a viharokat. Az elmúlt hétvége után Budapest mellett Debrecen is felkerült a dobogóra a károk számát tekintve. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 15:18:20
Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, annak ellenére, hogy többen tartanak a kudarctól és jelentősen csökkent azok száma, akik jó lehetőségeket látnak a vállalkozásindításra – derül ki a Global Entrepreneurship Monitor frissen közzétett magyar adataiból.
2023-06-07 14:18:29
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
2023-06-07 12:18:09
Az adóhatóság nemrég tette közzé a 2022-es vizsgálatairól szóló összefoglalóját. Az évkönyvből az adóhatóság ellenőrzési kapacitását és hatékonyságát alátámasztó statisztikákon túl az elmúlt éveket érintő és a jövőt előrevetítő tendenciák is leszűrhetők.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS