A koronavírus nem csökkentette a gépjárműbiztosítások díját

2020. 04. 27., 15:15

A március közepén bevezetett kijárási korlátozások hatására Magyarországon is jelentősen csökkent a gépjárműforgalom: a fővárosban például egyes időszakokban kevesebb mint harmadára esett az utakon tartózkodó autók száma. Mindez csökkenti a balesetek, ezen keresztül a biztosítók által fizetendő kártérítések mértékét is, ám arra nem számíthatunk, hogy ennek hatására a biztosítási díjak is mérséklődni fognak – mutat rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

„A csökkenő mértékű autóhasználat valóban kevesebb kárral jár, ugyanakkor a korlátozások várhatóan 1-2 hónapon belül feloldásra kerülnek, a gépjárműforgalom pedig egy ilyen döntés hatására várhatóan gyorsan visszaáll a korábbi szintre. A gépjárműbiztosítások díját éves időszakra állapítják meg a biztosítók, abban egy néhány hónapos időszakra megítélt komolyabb díjkedvezmény sem okoz jelentős, néhány százaléknál nagyobb eltérést” – magyarázza Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.

Bár a káresetek száma visszaesett, az egy kárra eső helyreállítási költségek az év eleje óta meredeken növekedtek. A néhány hónappal korábban jellemzően 330 forint körül ingadozó euróárfolyam ma a 360-as szint környékén mozog, ami alaposan megdrágította a szállítási bizonytalanságok miatt amúgy is emelkedő árú importalkatrészeket. Emellett a legtöbb szakszervíz januárban kétszámjegyű óradíjemelést hajtott végre, ami szintén jelentősen hozzájárul a javítási költségek megugrásához.

A fenti okok miatt nem meglepő, hogy miután a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) éves átlagdíja az első negyedévben 60 ezer forint körül alakult, az áprilisban megkötött szerződések esetében sem történt visszaesés, sőt, néhány százalékkal tovább emelkedtek a díjak.

„A koronavírus miatt időszakosan javuló kárhányad ugyanakkor ahhoz elegendő tartalékot biztosíthat a biztosítók számára, hogy az elmúlt évben lezajlott 15-20 százalékos díjemelkedéssel szemben idén alacsonyabb mértékű, 10 százalék körüli legyen a KGFB-díjak növekedése – teszi hozzá a FBAMSZ szakértője. – Ezzel a magyar KGFB-díjak szintje továbbra is a legkedvezőbbek között marad európai uniós összehasonlításban.”

Bár a sajtóban számos hivatkozás található olyan külföldi példákra, hogy egyes biztosítók a kijárási korlátozások idején díjkedvezményt nyújtanak az autójukat nem használó ügyfelek számára, Magyarországon ilyen akciókra kevésbé számíthatunk. Egyrészt a gépjárműbiztosítások elenyésző részénél követhető nyomon a jármű tényleges használata, másrészt a KGFB-esetében a szigorú törvényi szabályozás eleve nem tesz lehetővé esetleges időszakos díjvisszatérítéseket.

Ilyen lépésről tehát legfeljebb a cascodíjak esetében dönthet marketingcélból egy-két biztosító, ám az ilyen akciók eleve csupán az autósok töredékét érinthetik, mivel jelenleg öt autóból mindössze egy rendelkezik élő casco-szerződéssel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS