A koronavírus miatti tevékenységváltásról tájékoztatni kell a biztosítót is

2020. 11. 19., 13:45

Nem csupán 1,1 millió gépjárműtulajdonosnak, hanem több tízezer vállalkozás számára is ezekben a hetekben jött el az ideje, hogy az évforduló előtt felülvizsgálják biztosításaikat, és adott esetben biztosítóváltás mellett döntsenek. A vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások felülvizsgálata évfordulótól függetlenül is indokolt lehet, amennyiben a koronavírus miatt az adott vállalkozás – akár átmeneti időre – szünetelteti működését vagy más irányú tevékenységbe kezd – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Az MNB adatai szerint az első félév végére 185 ezer vállalati vagyonbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, négy százalékkal többet, mint 12 hónappal korábban. E biztosítások közül 131 ezret kötöttek kis- és középvállalkozások (KKV-k). Hagyományosan ezen biztosítások közül sokat még mindig naptári évfordulóval kötöttek, ezeket legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napon, tehát december 1-jéig lehet felmondani.

A következő két hétben tehát kiemelt időszak lesz a biztosítási alkuszoknak, akiknek szakértelmére a vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások egyedi, nehezen standardizálható, sokféle kockázat fedezetét érintő összeállításában, valamint az ezekre vonatkozó biztosítói ajánlatok versenyeztetésében nélkülözhetetlen szerep jut.

A vállalati biztosítások darabszáma az elmúlt években a gazdaság bővülését követve folyamatosan nőtt – a tavalyi évben az építőipar bővülése nyomta rá leginkább bélyegét erre a szegmensre. Az egy szerződésre eső díjak azonban három év alatt jelentősen, több mint harminc százalékkal estek. Ennek oka egyrészt a digitalizáció miatt csökkenő adminisztratív költségek visszaesése, másrészt egyre több biztosító kínál folyamatosan szélesedő szolgáltatásokat, ami jelentősen felerősítette a piaci versenyt. Bár a vállalati biztosításokat mindig célszerű az egyedi kockázatokat mérlegelve megkötni, egyes biztosítók standardizált, kedvezményes árazású csomagbiztosításokat is kidolgoztak KKV-k számára, ilyen érintett vállalkozások például a borászatok, pékségek, trafikok, fodrászatok és kozmetikák is.

Számos vállalkozás kényszerült a koronavírus első és második hullámában szüneteltetni vagy megváltoztatni a tevékenységét. Fontos, hogy erről a változtatásról biztosítójukat is mielőbb tájékoztassák.

„Különösen a megváltozott tevékenység okozhat problémát kár esetén – magyarázza Molnár László, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Ha például egy szálláshely-szolgáltatással foglalkozó vállalkozás házhoz szállított ételek készítésével kezd el foglalkozni, és a megváltozott tevékenységgel kapcsolatba hozható tűzeset történik, annak térítését a biztosító megtagadhatja. A kockázatok aránya eltolódik akkor is, ha egy üzem átmenetileg szünetelteti tevékenységét. A működéssel kapcsolatos károk kockázata csökken, ezzel párhuzamosan azonban elhúzódhat a telephelyen történt kár észlelése, és megnő például a vandalizmus és a betörés kockázata is. Szükségszerű tehát, hogy a változásnak megfelelően a biztosítási fedezetek is megfelelően módosuljanak.”

Vállalkozásoknál évente szükséges a biztosítási csomag felülvizsgálata

Akár biztosítóváltás lesz az eredménye, akár nem, a vállalati vagyon- és felelősségbiztosításokat célszerű minden évforduló előtt felülvizsgálni.

  • Egyrészt a tapasztalatok szerint a legtöbb vállalkozásnak lehetősége nyílik csökkenteni biztosítási költségeit akár úgy is, hogy a megspórolt összeg egy részét arra fordítja, hogy a korábban nem fedezett kockázatokra kötött biztosításokkal optimalizálja eddigi biztosítási csomagját.
  • Másrészt a vállalkozások többsége dinamikusan változik akár egy év alatt is: növekszik a dolgozói létszám, új eszközök beszerzése történik. Ilyenkor aktualizálni kell az ingó értékek körét és ellenőrizni kell a tényleges tevékenységgel összefüggő felelősségbiztosítási kört is – a vállalkozói felelősségbiztosítások egy részét bizonyos tevékenységeknél ma már kötelező megkötni.
  • Ezzel egyidejűleg az ingatlanok újraépítési értékét is aktualizálni kell, egy egyszerű indexálás jelenleg nem feltétlenül követi az építési költségek jelentős emelkedését.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 05. 20., 18:10
Társasház építés, ipari park fejlesztés, naperőmű projekt – sok olyan építkezés van, amely nem valósulhat meg termőföldek vagy földrészletek belterületbe vonása nélkül. Míg azonban a belterületbe vonásnak eddig jól kalkulálható feltételrendszere volt, addig a tavalyi év végétől ebbe belekerült egy olyan elem, amelyre a fejlesztőnek nincsen rálátása. A lehetőségeket a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője magyarázza meg.
2026-05-21 14:05:00
A közös építkezésre manapság már ritkábban kerül sor, mint az előző évszázad második felében. Azonban ma is előfordul, hogy több személy együttműködik egy közös tulajdonú épület felépítése érdekében. Ilyen esetben kerülhet sor építőközösségi szerződés aláírására. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-05-20 12:40:00
Az szja-bevallás határideje május 20. Aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Vannak webshopok és kisvállalkozások, amelyek kínálata hónapról hónapra változik, így esélyük és forrásuk sincs rá, hogy minden egyes termékfotó modellekkel, stúdióban készüljön. Az AI szélesre tárhatja a lehetőségeiket, ám tapasztalt szem validálása nélkül visszafelé sülhet el a részben vagy egészben generált tartalom. Tarnai Szilvia termékfotó-készítő, a MagicPortraitStudio alapítója azt vallja, hogy a kereskedő hitelességének megóvása érdekében csak gondos kutatással, megfelelő parancsokkal, az ügyféligények monitorozásával és alapos utómunkával születhet sikeres termékfotó, amire szívesebben le is csapnak a vásárlók.
A gazdasági bizonytalanság, a csökkenő vásárlóerő és az AI-jal gyorsított marketingkörnyezet új helyzet elé állította a hazai kkv-kat, miközben a digitális zaj erősödése, a tartalomtúlterheltség és a mesterséges intelligenciával generált tartalmak terjedése bizalmi válságot is okozott. Matykó Noémi marketingstratégiai szakértő szerint csak azok a cégek maradnak versenyben, amelyek tudatos növekedési stratégiát építenek, és észben tartják, hogy bár az AI hasznos eszköz, nem helyettesíti a stratégiai gondolkodást. A siker kulcsa szerinte a rendszerszintű működés, az összehangolt jelenlét és a folyamatos optimalizáció.
Jobb oktatás, hatékonyabb egészségügy, minőségibb úthálózat – ezeket a példákat emelte ki Nyári Zsolt okleveles adószakértő arra vonatkozóan, hogy mit vár el a lakosság az adóterhekért cserébe. A K-X Consulting partnere kifejtette: bár nem biztos benne, hogy a költségvetés egyhamar lehetővé teszi a TISZA változtatásait – pláne nem az adókedvezmények megtartása és további adókedvezmények ígérete mellett –, a részletszabályok tisztázni fogják a helyzetet. A szakértő az áfacsökkentésre, a vagyonadóra és a kata kiterjesztésére vonatkozóan is elmagyarázta, mire számíthatunk az új kormánytól.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS