A hétvégi viharok gyorsmérlege: másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kár

2021. 07. 12., 22:30

A hétvégi viharok a becslések szerint másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kárt okoztak, a biztosítók több mint 5 ezer bejelentést fogadtak – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ); az érdekképviselet szerint a tényleges kárösszeg az első becslés többszöröse is lehet.

Az elmúlt hétvége után a végösszeg várhatóan magasabb lesz, mint az előző két hónap után, amikor összesen 2,1 milliárd forint kár keletkezett. A lakásbiztosítások a mezőgazdaság, az ipari létesítmények, a közintézmények veszteségeit nem foglalják magukban.

A vihar Komárom-Esztergom és Baranya megyében, különösen Tatán és Sellyén, valamint Budapest 21. kerületére csapott le a legerősebben. A bejelentések közel háromnegyede a jégkárokhoz kötődik. Részben ennek is köszönhető, hogy a becsült kárösszeg szokatlanul magas, amihez az építőipari árrobbanás is hozzájárul. 

A közlemény szerint Magyarországon a lakások biztosítási arány 72-73 százalék, a hétvégi viharkárokat valamennyi lakossági vagyonbiztosítás fedezi. A biztosítók munkatársaikat a legsúlyosabban érintett térségekbe csoportosítják át, a kárszemlére napokon belül sor kerülhet.

Hétfőn több biztosítótársaság is beszámolt a hétvégi vihar miatti bejelentésekről. Ugyanazon megyéket és településeket említették, mint a Mabisz, és valamennyiüknél jelentős a jégverés okozta rongálás. A Groupama több mint 800 lakásbiztosítási bejelentést, és összesen majdnem félmilliárd forint kárösszeget számolt össze, és minden megyében vannak károsultjai.

Az Aegon hétfői közleménye 2085 kárbejelentésről, és majdnem 1 milliárd forintos kárról számolt be. 190 esetben 1 millió forintnál is nagyobb veszteséget okozott a vihar - tették hozzá.

A K&H péntektől hétfő délelőttig csaknem 350 lakásbiztosítási és 150 jégkár miatti casco-bejelentést rögzített. A kárösszeg valőszínűleg meghaladhatja a 100 millió forintot.

A biztosítók gyors kárrendezést ígérnek az ügyfeleknek, egyúttal kiemelték a megelőzés jelentőségét, mert a következő hetekben is várhatók a múlt hétvégihez hasonló viharok. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-04 13:10:00
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS