A Budapest Bank új, a hazai bankszektorban egyedülálló biztosítási terméket vezetett be Budapest Extra néven, amely egyben kínál bankolásra, személyes vagyontárgyakra, valamint digitális tevékenységekre vonatokozó biztosítási védelmet. A termék bevezetését még korábban egy, a bank saját ügyfelei körében elvégzett felmérés előzte meg, amely eredményeiből az látszik, hogy ha történt már korábban a fentiekkel kapcsolatos káresemény, a válaszadók nagyobb eséllyel tartanának igényt ilyen szolgáltatásra.
A Budapest Bank ügyfelei körében elvégzett kutatás szerint egy személyes tárgyak elvesztésére, ellopására (például iratok, értékek, táska stb.) vonatkozó biztosítás esetében a három legnépszerűbb biztosítani kívánt tárgy 40 százalék számára a személyes iratok, 39 százaléknál a telefon, 22 százalék esetében pedig a bankkártya lenne.
A megkérdezettek, illetve a közvetlen környezetükben lévők (családtagok, közeli ismerősök) 48 százalékával fordult már elő, hogy ellopták vagy elhagyták személyes irataikat, értékeiket vagy épp a táskájukat. Ennek alapján nem meglepő, hogy akikkel az elmúlt egy évben történt ilyen, 65 százalékban mondták azt, hogy fontos egy erre kiterjedő biztosítási termék, akikkel ez egy évnél régebben történt, 57 százalékban tartották fontosnak, míg azok közül is, akikkel ilyen még nem fordult elő, 52 százalékuk mondta, hogy fontosnak tartja.
A válaszadóknak egyötöde mondta, hogy ők vagy közvetlen környezetükben lévők adatlopás, vírustámadás, esetleg internetes profillal vagy bankkártya adatokkal történő visszaélés áldozatai volt korábban. A többség (41 százalék) a bankkártya adataik ellopását tartja a legnagyobb veszélynek, a második helyen (24 százalék) az adatlopás vagy ezzel történő visszaélés, a harmadik helyen pedig osztottan (13-13 százalék) a személyes adatokkal történő visszaélés és vírustámadás áll. A digitális jelenlét, internetes tevékenységek kapcsán felmerülő problémák megoldásában és a veszteségek kezelésében segítő biztosítási termékeket érthető módon azok tartják fontosnak, akikkel már történt ilyen, közülük 80 százalék véli így, míg azok 67 százaléka is fontosnak tartja ezt a fajta védelmet, akikkel korábban nem történt internetes visszaélés.
Azonban a felmérés eredménye szerint nem csupán fontosnak tartják, hanem jellemzően igénybe is vennének egy ilyen szolgáltatást: akivel már történt ilyen visszaélés, 64 százalékban mondta ezt, akivel nem, azoknak is 52 százaléka vélekedett így.
„A magyar lakosság tudatosságát nem csupán a klasszikus banki termékek és szolgáltatások esetében kell növelni, hanem a biztosítások terén is. Az alapvető termékeket, mint a lakás-, utas- vagy gépjármű-biztosítás természetesen ismerik, a koronavírus-járvány hatására azonban felfutást tapasztaltunk például a hiteltől függetlenül köthető jövedelembiztosítások iránt is, amely keresőképtelenség vagy munkanélküliség esetén fizet. Ez utóbbi trend is jól mutatja, hogy a speciálisabb esetekre szabott termékek iránt leginkább akkor kezdenek érdeklődni, ha már – mondjuk úgy – megtörtént a baj és tanultak az esetből” – mondta Somogyi Péter, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője.
„A Budapest Bank most a hazai bankszektorban egyedülálló és komplex biztosítási terméket indított el Budapest Extra néven, amely egyben nyújt bankolási, személyes vagyontárgy, valamint digitális védelem terén biztosítási fedezetet.”
A bankolási védelem elveszett vagy eltulajdonított bankkártyával történő visszaélés, ATM-nél történt rablótámadás, illetve készpénz- vagy utalványlopás esetén térít. A személyes vagyontárgy védelem a személyes vagy a munkáltató tulajdonát képző tárgyak széles körének (például elektronikai eszközök, személyi okmányok, ékszerek, kulcsok stb.) elvesztésére vagy eltulajdonítására, valamint mobiltelefonnal történő visszaélésre terjed ki.
A digitális védelem elem pedig internetes vásárlások és elektronikus fizetések közben felmerülő problémák, visszaélések esetén fizet a meghatározott esetekben, továbbá asszisztencia szolgáltatásokat is kínál, például adatmentést, IT technikai támogatást, jogi tanácsadást hozzáférési adatokkal történő visszaélés, illetve személyiségi jogok megsértése esetén, vagy éppen jó hírnév megsértésére alkalmas jogsértő tartalmakkal kapcsolatos ügyintézésben is segítséget nyújt.
„Az új biztosítási termékünk egyik előnye, hogy nem csak egyéni, hanem családi csomag is igényelhető, így a biztosítási védelem kiterjeszthető például a biztosított 18 év alatti gyermekeire és házas-/élettársára is” – tette hozzá Somogyi Péter.
„Sok szülő tapasztalhatta már meg, milyen kellemetlenséggel jár, ha gyermeke elhagyott egy értékesebb tárgyat, például az okostelefonját. A Budapest Extra biztosításunk ilyen esetben is fedezi a kárt a meghatározott összegig.”
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tudományos fórumán (virtuálisan) minden érdeklődő részt vehet.