Másodízben volt a Pollack Expo résztvevője a Paks II. Zrt.

Másodízben volt a Pollack Expo résztvevője a Paks II. Zrt.
2022. 02. 28., 14:14

Idén is sok érdeklődő kereste fel Pécsen a Paks II. standját a projekt és az aktuális állásajánlatok iránt érdeklődve.

A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara két év után rendezi meg újra élőben, a pécsi Expo Centerben február 24-25-én a legnagyobb vidéki műszaki-építőipari szakmai kiállítást és konferenciát. A Pollack Expo – mint a szervezők mondják – több mint egy évente ismétlődő konferencia, szakkiállítás, több mint üzletkötési és továbbképzési lehetőség mérnökök számára és több mint állásbörze egyetemi hallgatók számára. Az egyetemi kar képzéseihez kapcsolódó területeken, azaz az építészethez és az építőiparhoz, az épületgépészethez és a gépészethez, az informatikához és a környezetiparhoz, valamint a villamosiparhoz kapcsolódó mintegy száz előadással várják a műszaki, illetve a mérnöki tudományok újdonságai és megoldásai iránt nyitott egyetemi hallgatókat, a gyakorló szakembereket és a nagyközönséget.

Az e szellemben rendezett szakmai kiállításon több mint 110 cég jelent meg, köztük másodízben a rendezvény történetében a Paks II. Zrt. A két új atomerőművi blokk építéséért és majdani üzemeltetéséért felelős társaság küllemében is vonzó, informatív standjánál megfordulók zöme a projekt státuszáról, illetve az álláslehetőségekről érdeklődött. 

A Paks II. Zrt. a beruházás során több száz felsőfokú végzettségű műszaki szakember felvételét tervezi. A szakember-utánpótlást biztosító képzésben több hazai egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetemmel is szerepet vállal, az intézmény az egyik bázisa a Paks II. Zrt. támogatásával megvalósuló színvonalas oktatási programnak, a Paks II. Akadémiának.

A Paks II. Zrt. egyetemi hallgatóknak, pályakezdőknek és szakmai tapasztalatokkal rendelkezőknek is kínál álláslehetőségeket. A nyitott pozíciókról további információhoz lehet jutni a cég karrierportálján

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  Rovathírek: ÜZLETEM.HU

  Rovathírek: GUSTO

  ATOMERŐMŰ ADATOK

Egy új atomerőművi blokk építése számokban:

8.000 fő
MUNKAERŐ
500.000 m3
BETON
100.000 t
ACÉL
20.000 km
KÁBEL