Zenga.hu: olyan megye is van, ahol már olcsóbbak a lakások, mint tavaly ilyenkor

2026. 08. 07., 19:20

Míg év elején sokan attól tartottak, hogy idén is jelentős drágulás lesz a lakáspiacon, mostanra egyértelművé vált, hogy az árrobbanás kifulladt, és a piac a fokozatos normalizálódás irányába mozdult el. A vásárlók közül egyre többen kivárnak, alaposabban összehasonlítják a kínálatot, és hosszabb ideig keresik a megfelelő ingatlant – derül ki a legfrissebb Zenga Ingatlan Radarból. Bár 2026 júliusában tovább emelkedtek a lakóingatlanok hirdetési árai, az éves árnövekedés üteme országosan és Budapesten is lassult, sőt van egy megyénk, ahol most olcsóbbak a meghirdetett lakóingatlanok, mint egy évvel ezelőtt.

Összetételhatás nélkül vizsgálva a fővárosban júniusról júliusra 0,3 százalékkal nőttek az árak, így az átlagos hirdetési négyzetméterár elérte az 1,49 millió forintot. Országosan ennél is mérsékeltebb, 0,2 százalékos havi drágulás volt megfigyelhető, az átlagos négyzetméterár pedig 990 ezer forintra emelkedett.

Éves összevetésben Budapesten 6 százalékos, országosan 10 százalékos volt az áremelkedés, ami rendre 1, illetve 2 százalékpontos lassulást jelent az előző hónaphoz képest. Júliusban a megyék felében tovább mérséklődött az éves árnövekedési ütem. Zala megyében már 1 százalékkal alacsonyabbak a hirdetési árak, mint egy évvel korábban, miközben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében továbbra is 30 százalék feletti az éves drágulás. Ez részben annak köszönhető, hogy Zalában most valamivel kevesebb új lakást hirdetnek, mint tavaly, míg Borsodban a tavalyi nagyon alacsony szintről emelkedni tudott az új építésű – és ezért drágább – lakások kínálaton belüli aránya – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.



Budapesten egyre több kerületben csökken 5 százalék alá az éves áremelkedés üteme. Ezek többsége továbbra is a magasabb árszintű városrészek közé tartozik, de például Csepel is ebbe a körbe került. Júliusban már egyetlen budapesti kerületben sem érte el az év/év alapú drágulás a 20 százalékot, a XII. kerületben pedig szintén a kínálat összetételének változása hozott egy nagyobb árcsökkenést.



Budapesten nőtt, a Balatonnál csökkent az új lakások ára

Az új építésű lakások piacán tovább folytatódott a drágulás. Budapesten az új lakások átlagos hirdetési négyzetméterára egy hónap alatt 1,3 százalékkal nőtt, így elérte az 1,83 millió forintot. Országosan az új lakások és házak átlagos négyzetméterára 0,8 százalékkal emelkedett, miközben a Balaton környéki megyékben 0,7–1,5 százalékos havi árcsökkenés volt megfigyelhető. Ennek oka, hogy Budapesten a júliusban meghirdetett új lakások a júniusinál magasabb áron kerültek piacra és/vagy néhány olcsóbb projektnél eladták az utolsó lakásokat is, így azok kikerültek a kínálatból, emelve az átlagot. A Balatonnál viszont ezzel éppen ellentétes folyamatok mentek végbe, ott most több az olcsóbban hirdetett lakás – mondta Futó Péter.



A telekpiacon is tarol a főváros

A lakásépítésekkel összefüggésben az építési telkek piacán is Budapest és agglomerációja az ország legdinamikusabb térsége. A fővárosi telekárak júniushoz képest 2,1 százalékkal, éves összevetésben pedig 18 százalékkal emelkedtek, amit elsősorban az magyaráz, hogy az ingatlanfejlesztések több mint fele Budapesthez és közvetlen környezetéhez kapcsolódik. A Budapest környéki településeken egy hónap alatt 0,5 százalékos, míg éves szinten 13 százalékos drágulás volt mérhető.

Országosan az építési telkek átlagára júniushoz képest 0,5 százalékkal, tavaly júliushoz viszonyítva pedig 9 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a balatoni telekpiac továbbra is visszafogott teljesítményt mutat, a Balaton-parti építési és üdülőtelkek ára egy év alatt mindössze 5 százalékkal nőtt, júniushoz képest pedig 1,9 százalékkal csökkent.

A júliusi adatok alapján tehát a lakóingatlan-piacon egyre inkább a normalizálódás jelei láthatók. Bár az árak enyhén továbbra is emelkednek, a korábbi évek lendülete egyre látványosabban mérséklődik, miközben a különböző térségek között fokozatosan rajzolódnak ki az eltérések.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS