Varga Mihály benyújtotta a 2020-as költségvetést

2019. 06. 04., 18:01

A büdzsé fő pillérei: a családok támogatásának növelése, a gazdaságvédelmi akcióterv, a tovább csökkenő adók és a tovább bővülő biztonsági kiadások – mondta el a 2020-as költségvetés benyújtásakor Varga Mihály pénzügyminiszter

A pénzügyminiszter kiemelte: jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és tovább nőnek a biztonsági kiadások.

Már ma is igaz, hogy Európában a bruttó nemzeti össztermékhez képest Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya, de „további lépéseket tartunk szükségesnek. Éppen ezért a jövő évben közel 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a magyar családok támogatására. Ez közel 224 milliárd forinttal magasabb az idei összegnél”. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv összes intézkedése.

Varga Mihály jelezte: a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.

Varga Mihály rámutatott: az elmúlt évek kedvező fiskális és reálgazdasági folyamatainak köszönhetően a 2020-as költségvetési törvényjavaslatban a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további csökkenésével - év végére 67 százalékra történő mérséklődésével -, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.

A kormány az állam működését tekintve – hasonlóan az idei és az előző évhez – 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített.

A tárcavezető jelezte, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése, az inflációt követő nyugdíjemelés mellett, 2020-ban már a negyedik egymást követő évben biztosítja a kormány nyugdíjprémium kifizetését.

A 2019-eshez képest oktatásra 48 milliárddal, egészségügyre 184 milliárddal, nyugdíjakra 136 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozóknak pedig 238 milliárd forinttal több jut jövőre - mondta. Hozzátette, hogy otthonteremtésre majdnem 300 milliárd forintot biztosítanak, a magyar vidék fejlesztése és fejlődése érdekében pedig a költségvetés a Magyar falu programra 150 milliárd forintot különít el, amely a vidéki lakosság életminőségének javítását teszi lehetővé.

2010-hez képest a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, oktatásra több mint 500 milliárd forinttal, egészségügyre 740 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozók bérére 1.455 milliárddal, a rendvédelmi kiadásokra pedig a 2010-es duplája, 723 milliárd forinttal magasabb összeg jut - sorolta.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: a magyar gazdaság elért eredményeinek megvédése és az európai átlagos növekedést 2 százalékponttal meghaladó bővülés biztosítása érdekében a kormány a múlt héten 13 plusz 1 pontból álló gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el, ennek fő elemei az adózás egyszerűsítését, egyes adók kulcsának mérséklését, adók összevonását tartalmazzák.

Egyebek mellett csökken a szocho, és a kiva mértéke, kevesebb adó lesz, és az adóelőleg feltöltés eltörlését is kezdeményezi a kabinet, így minden évben májusban rendezhetik a vállalkozások az adótartozásukat.

A pénzügyminiszter kiemelte, a magyar GDP első negyedéves adata, az 5,3 százalékos éves szintű bővülés azt vetíti előre, hogy a magyar gazdaság a jövőben is 4 százalék körül nőhet. Az előrejelzések viszont azt mutatják, hogy Európa gazdasága, benne az eurózóna, egyúttal Németország gazdaságának bővülése lassul, a német gazdasági növekedés már alig volt 0 százalék fölött,  a cseh gazdasági növekedés is visszaesett, az első negyedévben csak 2,5 százalék volt. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyar gazdaság tartósan az EU növekedési átlaga fölött 2 százalékponttal bővüljön.  A gazdaságvédelmi program részeként a kormány a munkahelyteremtést is folytatni kívánja.

Kérdésre a pénzügyminiszter jelezte: már első nap, hétfőn sikeres volt a magyar államkötvény plusz értékesítése, délig 20 milliárd forint körül adtak el belőle.

A 2020-as költségvetés zárószavazását július 12-én tartja az Országgyűlés, ami egyben a tavaszi ülésszak utolsó napja lesz. Az általános vitát június 19-21 között folytatják le, a részletes vita június 25-28 között lesz. Július 3-án és 4-én a költségvetési bizottság megtárgyalja a módosító javaslatokat, az összegző módosítókról július 8-án döntenek majd. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS