Van, ahol már beindult a lakásárcsökkenés

2023. 03. 30., 10:11

Továbbra is a széles szakadék a lakáspiacon a kínálat és a kereslet között, és ez egyre inkább tetten érhető a használt lakások átlagos négyzetméterárának alakulásában; januárhoz képest már több helyen árcsökkenés látható – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Trendforduló árcsökkenéssel

„Bár éves összevetésben még mindig jelentős drágulás látható az átlagos négyzetméterárak alapján az országos piacon, tavaly ősszel megtorpant az áremelkedés. Sőt, bizonyos lokációk kínálatában már csökkentek az árak. Ezen felül a vásárlók alkupozíciója a tavalyi szint másfélszeresére, 6-8 százalékra nőtt 2023-ban. Így nem túlzás azt mondani, elindult az árcsökkenés” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a legfrissebb adatokat kommentálva. A folyamat hátterében elsősorban az áll, hogy a magas lakáshitelkamatok, a bizonytalan környezet miatt sok háztartás későbbre halasztotta a tervezett költözést.

Miközben az eladó lakások iránt érdeklődők száma csökkent, a kínálat jelentősen nőtt. Budapesten több mint 20 százalékkal bővült tavaly márciushoz és majdnem 10 százalékkal idén januárhoz képest. A vármegyeszékhelyeken összességében több mint 60 százalékkal nőtt a kínálat egy év alatt, de az idei év első hónapjához képest is két számjegyű, több mint 11 százalékos bővülés következett be.

Árcsökkenés több fővárosi kerületben

Budapesten március végén 952 ezer forint volt az eladó használt lakások átlagos négyzetméterára, ez több mint 8 százalékkal haladja meg a tizenkét hónappal ezelőttit. Ugyanakkor a januárhoz képest mindössze 0,4 százalékos emelkedtek az árak, ami már csak stagnálást jelent. Több városrészben csökkentek az árak az év elején látott szintekhez viszonyítva. Az egyik legnépszerűbb fővárosi lokációnak számító XIII. kerületben 1,7 százalékkal 1,06 millió forintra mérséklődött az átlagos négyzetméterár. A XV., a XX., a XXI. és a XXII. kerületben 2–3 százalékos csökkenés ment végbe két hónap alatt, így a négyzetméterár 698-971 ezer forintra változott.

„A vármegyeszékhelyeken 3–34 százalékkal nőttek az árak éves összevetésben. A januári árakhoz képest Szombathelyen, Debrecenben, Pécsen és Kecskeméten 0,7–3,9 százalékkal 518–754 ezer forintra süllyedtek a négyzetméterárak. Számos vármegyeszékhelyen pedig stagnálásról beszélhetünk. Igaz vannak azért kivételek, Egerben, Szolnokon és Tatabányán egyaránt 5 százalék körüli emelkedés következett be január óta, így a négyzetméterárak 471–547 forintra nőttek” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Balogh László szerint az infláció visszahúzódása, ezzel együtt a kamatok csökkentésére van szükség ahhoz, hogy élénkülés jöjjön a használt lakások piacán. Egyelőre korai pontos előrejelzést mondani erre, de várhatóan az év második felében már kedvezőbb lesz a helyzet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 08., 16:10
Az első félév gazdasági mutatói már óvatos élénkülést jeleznek, ez azonban még nem jelent meg a vállalkozói döntésekben. Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása, de az alapítások továbbra is visszafogottak, miközben a korábbi évek vállalati kockázatai sem futottak még ki. A cégtrend így egyelőre nem fordulatot, hanem kivárást tükröz.
2026-07-09 11:25:00
A polgári jog, így a Polgári Törvénykönyv védelemben részesít minden személyiségi jogot, de bizonyos személyiségi jogokat külön is nevesít. Ide tartozik a magántitokhoz fűződő jog is, amely az egyénnek a saját adatai, titkai feletti rendelkezést testesíti meg. Hogyan valósul meg a magántitok védelme? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
2026-07-08 17:40:00
Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a második negyedévben megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja 58 500 forint volt a személygépkocsik körében, ami 12 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában tapasztalt 66 500 forintos szinttől. A szerződések több mint felét négy biztosítónál kötötték az ügyfelek ebben az időszakban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS