Tavaly 17 százalékkal esett vissza a használtautó-behozatal

2021. 01. 05., 17:00

2020-ban a DataHouse adatai szerint 130 431 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami az előző évhez képest közel 17 százalékos visszaesést jelent. Míg az első félévben az autóvásárlások egy része az új autóktól a használtak felé rendeződött át, a második félév során ez a tendencia a visszájára fordult.

A behozott használt autók között a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12 százalékos részesedéssel, a második helyen az Opel található 10 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9 százalékkal. A sorban következő Toyota az év során előzte meg az Audit, mindkét márka 6 százalék körüli aránnyal képviseltette magát.

A koronavírus tavaszi lezárási hullámában a gyártás leállása miatt csökkent az új autók kínálata, miközben a vásárlók is óvatosabban nyúltak a megtakarításaikhoz, és új helyett inkább használt autókat vásároltak. 2020 első félévében ennek eredményeképpen Magyarországon 16,8 százalékkal több használt autót helyeztek forgalomba, mint újat.

A második félévben ugyanakkor a lezárások már nem korlátozták sem az autógyárak, sem az autószalonok működését. A tavasszal elmaradt újautó-vásárlások egy része így ősszel megvalósulhatott, ezt a kereskedők aktív promóciókkal is ösztönözték – magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Eközben a határok szeptemberi lezárása a tavaszihoz hasonló módon gátolta a használt autók magánimportját, és nem segítette a használtimportőrök helyzetét a vizsgabázisokon egy hónapnál is hosszabbra duzzadt várakozási idő sem.

Az év utolsó két hónapjában az új autók eladása már 28-30 százalékkal haladta meg a használtimport szintjét, így év végére az újautó-piac gyakorlatilag behozta lemaradását: éves szinten a 130 431 import használt autó mellett 128 031 új személygépkocsi került forgalomba az országban. Mindez környezetvédelmi szempontból mindenképpen pozitív hír, mivel a használtautó-import többségében 10 évnél idősebb, jelentős károsanyag-kibocsátású járművekből áll.

2021-es várakozások

Az elemzők többsége bizakodó előrejelzéseket ad az idei év forgalmának alakulására. Amennyiben a koronavírus elleni oltás aktív alkalmazásával az év közepére normalizálódik a gazdasági helyzet, a várható gyors konjunktúra kedvező hatással lehet az autópiacokra is. A JóAutók.hu várakozása szerint az újautó-piacon a személyautó-eladások újra 140 ezer fölé kerülhetnek. Ha az időszak során nem születnek a környezetet terhelő öreg és korszerűtlen autók behozatalát gátló intézkedések, a használtautó-import éves volumene is visszakapaszkodhat a 140-150 ezer közti sávba.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-18 18:15:00
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS