
Tovább kell folytatnunk a hazai geotermikus potenciál felmérését, valamint annak vizsgálatát, hogy a rendelkezésre álló források hogyan kapcsolhatók be a távhőtermelésbe – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese a Geothermal Energy Summit kerekasztal-beszélgetésén, Budapesten.
Ságvári szerint az energiaválság és a gázárak emelkedése rámutatott a hazai távhőrendszer működésének sebezhetőségére is.
Mint mondta, hazai távhőtermelésben még mindig 75 százalékos a földgáz aránya, ezért a cél az, hogy jobban diverzifikáljuk a termelésbe bevont energiaforrásokat, és egy olyan rendszert alakítsunk ki, ahol különböző üzemanyagtípusok versenyezhetnek egymással.
Ságvári a hazai távhőszektor fejlesztésével kapcsolatban két hangsúlyos területet jelölt meg. A műszaki oldalon a fejlesztéseknek az energiahatékonyabb működést kell szolgálniuk, míg a potenciális befektetők számára a stabil gazdasági környezet megteremtése a fő cél.
A MEKH elnökhelyettese fontos feladatként említette a hazai geotermikus potenciál felmérését, valamint annak vizsgálatát, hogy a rendelkezésre álló források hogyan kapcsolhatók be minél előbb a távhőtermelésbe. (MEKH)
Fotó: Budapest Geothermal Summit
Letették a Becton Dickinson környei sterilizáló üzemének alapkövét; a 42,2 milliós beruházás 25 magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt.
A francia Framatome fogja szállítani a paksi reaktor irányítástechnikai rendszerét – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.