Otthon Centrum: kevesebb és drágább az új építésű lakás a Balatonon

Otthon Centrum: kevesebb és drágább az új építésű lakás a Balatonon
2026. 06. 17., 18:20

Közelednek egymáshoz a balatoni új építésű lakások árai: míg néhány évvel ezelőtt jelentős különbségek voltak a tóparti üdülőhelyek ingatlanpiacán, mára a kisebb települések is felzárkóztak. Az Otthon Centrum adatai szerint a legkedveltebb lokációkban az új lakások négyzetméterára már eléri a 2,5 millió forintot.

Bár a korábbinál kevesebb új társasházi projekt épül a Balaton körül, az árak továbbra is emelkednek. Az Otthon Centrum projektfelmérése szerint jelenleg 75 lakóprojektben mintegy 3100 új lakás épül a tóparti településeken, amelyeknek nagyjából a fele még nem kelt el. Mindeközben az átlagos kínálati négyzetméterár elérte a 2 millió forintot.

A számok ugyanakkor egyértelműen a fejlesztői aktivitás lassulását mutatják. Az előző negyedévhez képest 5,1 százalékkal csökkent a futó projektek, míg 7,8 százalékkal az épülő lakások száma. Ezzel párhuzamosan az átlagos kínálati négyzetméterár 1,8 százalékkal emelkedett.

„A balatoni új építésű lakáspiac továbbra is stabil, ugyanakkor jól látható, hogy a fejlesztők óvatosabban indítanak új beruházásokat. A kínálat fokozatos szűkülése mellett az árak emelkedése folytatódik, ami részben a vízparti fejlesztések korlátozott lehetőségeivel magyarázható” – értékelte a piaci folyamatokat Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

Hat új projekt indult el a térségben

A második negyedévben hat új projekt jelent meg a Balaton térségében, összesen 219 lakással, ami megegyezik az előző negyedéves adattal. A legnagyobb fejlesztési központ továbbra is Siófok, ahol jelenleg 18 projektben 709 lakás kivitelezése zajlik. Ez a teljes balatoni új építésű kínálat közel egynegyedét teszi ki. A déli part legnagyobb városában az új lakások átlagos négyzetméterára 1,925 millió forint, ami negyedéves összevetésben 1 százalékos csökkenést jelent, miközben a siófoki árszint 3,9 százalékkal marad el a balatoni átlagtól. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a város kínálatában a közvetlen vízparti fejlesztések mellett a vízparttól távolabb fekvő, kedvezőbb árú projektek is megjelennek.

Siófokot Balatonfüred követi a rangsorban, ahol jelenleg tíz projektben összesen 400 lakás épül. A városban az átlagos kínálati négyzetméterár 2,03 millió forint, ami gyakorlatilag megegyezik a balatoni átlaggal.

Az épülő lakások számát tekintve még Balatonföldvár, Balatonlelle, Balatonszemes és Keszthely emelkedik ki a tó körüli települések közül. Ezekben a városokban megközelítőleg 300 lakás fejlesztése zajlik.

Csökkennek az árkülönbségek

A települések közötti árkülönbségek ugyanakkor fokozatosan mérséklődnek. Míg a legkedvezőbb árszint Fonyódot jellemzi, ahol átlagosan 1,5 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, addig a legdrágábbnak számító Balatonakarattyán már 2,5 millió forintot kérnek el egy négyzetméterért. „A kisebb balatoni települések felzárkózása egyértelmű tendencia. Az új projektek jelentős része közvetlenül vagy közel a vízparthoz épül, ami egyre inkább kiegyenlíti az árkülönbségeket a nagyobb üdülővárosok és a kisebb települések között” – magyarázta Soóki-Tóth Gábor.

A felmérés szerint továbbra is érzékelhető különbség mutatkozik a Balaton keleti és nyugati medencéjének lakáspiacán. A Budapesthez közelebb eső keleti térségben az átlagos kínálati négyzetméterár meghaladja a 2 millió forintot, míg a fővárostól távolabbi nyugati medencében ennél valamivel alacsonyabb árszint a jellemző. A végső árat azonban jelentősen befolyásolja az ingatlan vízparttól való távolsága, valamint az adott fejlesztés műszaki tartalma és szolgáltatási színvonala – jegyezte meg a szakember.

A balatoni új építésű lakáspiac tehát továbbra is az ország egyik legdrágább ingatlanszegmense maradt. A kínálat ugyan lassan szűkül, de az árak emelkedése azt jelzi, hogy a tóparti ingatlanok iránti kereslet továbbra sem veszített vonzerejéből.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 17., 11:05
A második negyedévben javuló és bizakodó hangulat jellemezte a kis- és középvállalkozásokat – mondta Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke, az Egyensúly Intézet Gazdaságkutató és Tanácsadó társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója csütörtökön a VOSZ Barométer második negyedévi jelentését bemutató sajtótájékoztatón.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS