Otthon Centrum: Kevés lakást vesznek a külföldiek, de azt drágán

2025. 07. 15., 18:45

A magyar átlagárnál másfélszer drágábban vásárolnak ingatlant a külföldi állampolgárok, akik közül a kínaiak költik lakhatásukra a legtöbbet, átlagosan 139 millió forintot. Az Otthon Centrum idei értékesítési statisztikái szerint a határainkon túlról érkezők körében a főváros a legkedveltebb.

„Továbbra sem a külföldiek diktálják a tempót a magyar ingatlanpiacon” – összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője az év első hat hónapjának adatait. Soóki-Tóth Gábor elmondta: az OC közreműködésével az ingatlanpiacra lépő ügyfelek mindössze 2,4 százaléka volt külföldi ebben az időszakban. Túlnyomó többségük régóta Magyarországon él, a lakcímük alapján nem az országban élő, de Magyarországon ingatlant vásárlók aránya mindössze 0,7 százalék volt.

A külföldiek átlagosan 89,3 millió forintért vásároltak ingatlant, ami a magyar átlagár másfélszerese. A hatalmas különbség oka, hogy a külföldiek több mint fele Budapest mellett döntött, ahol az irányadó árak meghaladják az országos átlagot. Ugyanakkor a nemzetek között jelentős különbségek rajzolódtak ki: amíg a kínaiak átlagosan 139 millió forintot költöttek vásárláskor, addig a németek csak 60,7 millió forintot. Az árakat azonban igen jelentősen befolyásolja az elhelyezkedés: a kínaiakat ugyanis szinte csak a legmagasabb árfekvésű budapesti belváros érdekli, a németek viszont döntően Somogy és Zala vármegyére koncentrálnak – igaz, köztük is akadt egy budaörsi tranzakció, ami jelentősen emelte az általuk vásárolt ingatlanok átlagárát.

A vásárlások kilencven százaléka a határmenti térségekre és a fővárosra, valamint közvetlen környezetére koncentrálódott. E két térségen kívül a külföldiek körében csak eseti vásárlások fordultak elő. Abban sincs változás, hogy a külföldiek továbbra is döntően készpénzzel fizetnek (86 százalékuk), hitelt jóval kevesebben vesznek fel (14 százalék).

A határon túlról érkezett vevők 55 százaléka használt házra voksolt. Budapesten a használt téglalakás a favorit (34,5 százalék), az új építésű lakások aránya ettől jócskán elmarad (10,5 százalék), míg a panellakásokat elkerülik a külföldiek. A korosztályok közül kiemelkednek a nyugdíjas vásárlók: a 65 év feletti vevők aránya 28 százalék, ami a magyar nyugdíjasok 10 százalékos arányával összevetve kiemelkedő mutató. A legritkábban a 30 év alattiak vásárolnak Magyarországon, a külföldi vevők mindössze 6,9 százaléka kerül ki ebből a generációból, ami alacsonyabb a magyar átlagnál.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS