Otthon Centrum: 18 százalékkal drágultak a garázsok 2021-ben

2022. 02. 21., 20:55

Tavaly a garázsok 18 százalékkal drágultak az értékesítési adatok szerint, átlagáruk meghaladta az 5 millió forintot – tájékoztatott hálózati adatai alapján az Otthon Centrum.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője elmondta, a kereslet felfutása mögött a 2020-ban kirobbant koronavírus-járvány hatása is tetten érhető, amikor az utolsó vírusmentes évhez, 2019-hez képest látványos volt a visszaesés. Ezután viszont a garázspiac a lakáspiachoz hasonlóan markánsan visszapattant, és a tavalyi kereslet 32 százalékkal volt magasabb a két évvel korábbinál.

Az ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint a budai kerületekben alakult ki a legmagasabb, 5–6 millió forint közötti átlagár, de a külső pesti kerületekben is 4–5 millió forint között volt. A drágulás mértéke a XIII. kerületben 22 százalék, a III.-ban 32 százalék, míg a XI.-ben mindössze 6 százalék volt.

A garázsok a legtöbb megyei jogú városban 3–5 millió forint között keltek el tavaly. A városok között nem alakult ki számottevő különbség és a növekedés mértéke is 10 százalék alatt volt.

Az Otthon Centrum szerint a garázsok árazását jelentősen befolyásolja, hogy fedett tárolóról, mélygarázsról vagy különálló garázsról van-e szó, ez utóbbiak akár háromszor annyiba kerülhetnek, mint a fedett autóbeállók.

Az új építésű projekteknél nemigen van lehetőség alkura, jobbára listaáron mennek el a lakásokhoz épített garázsok, mert egyre több beállóhelyet igényelnek a lakásvásárlók. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS