November óta emelkedik a GKI konjunktúraindexe

2023. 02. 27., 13:43

Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint a fogyasztók még mindig pesszimistábbak, mint 2020-ban, a Covid-járvány kitörésekor kialakult pánik idején voltak. Ehhez képest az üzleti szektor várakozásai kedvezőbbek, nagyjából a 2020 véginek felelnek meg. Most a legkevésbé a szolgáltató cégek pesszimisták, januárban még az ipariak voltak azok. A foglalkoztatási helyzet megítélése alig változott, a cégek áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása azonban érezhetően mérséklődött.

Az üzleti bizalmi index javulása döntően a szolgáltató szféra ugrásszerűen javuló várakozásainak köszönhető, az iparban ugyanis ismét erősödött a pesszimizmus, míg az építőiparban és a kereskedelemben nem volt jelentős változás.

Az ipari bizalmi index februárban kissé csökkent. A rendelésállomány megítélése – az exportrendelésé is – romlott, a készleteké és a termelési kilátásoké nem változott. Az elmúlt időszak termelését is rosszabbnak látták a válaszadók.

Az építőipari vállalkozások hangulata lényegében nem változott (hibahatáron belül javult) a januárihoz képest. A magasépítők kilátásai kissé romlottak, a mélyépítőké valamelyest javultak. Az építőipar egészében az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállomány értékelése is kissé rosszabb lett.

A kereskedelmi cégek várakozásai négy hónapja javulnak, azonban még így is ez a legpesszimistább ágazat. Februárban az eladási pozíció és a rendelések megítélése kissé javult, a készleteké viszont romlott.

A szolgáltató cégek körében kedvezőbbé vált az üzletmenet, valamint az elmúlt és a következő időszak forgalmának megítélése is.

Februárban a vállalatok foglalkoztatási hajlandósága hibahatáron belül erősödött, csaknem azonos a létszám növelését és csökkentését tervező cégek aránya. A javulás a szolgáltató és az építőipari vállalkozássok körében következett be. A lakosság munkanélküliségtől való félelme viszont kissé erősödött. Az üzleti szféra áremelési törekvése január után februárban is jelentősen fékeződött, már csak a cégeknek – ezen belül a kereskedelmi vállalkozásoknak is – bő egyharmada készül áremelésre. Fél éve ez az arány még kétharmad volt. Az áremelési szándék az építőiparban a legerősebb. Jelentősen mérséklődött a fogyasztók inflációs várakozása.

A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése – a januári nagy javulás után – februárban minden ágazatban és a lakosság körében is kissé optimistább lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke a 2022. május-októberi jelentős romlást követően némi hullámzás mellett alig változott, majd 2023 februárjában érzékelhetően emelkedett. Azonban még így is markáns pesszimizmust tükröz. Februárban a lakosság saját pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét a januárinál kedvezőbbnek érezte. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét romlónak, a következő egy évre vonatkozót viszont javulónak érezték.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS