Miért kerül a magyarországi életszínvonal egyre távolabb az EU átlagától?

A magyar gazdaságpolitika gyors felzárkózást remél a következő években az EU fejlettebb tagállamaihoz. Ennek érdekében a nominális GDP megduplázását és az uniós fejlettségi szint 85-90 százalékának elérését tűzte ki célul 2030-ra. Mivel Magyarország munkaerő tartalékai nagyrészt kimerültek, egyéb adottságaink (energia, nyersanyag) pedig csekélyek, így a cél elérését elsősorban a termelékenység javulása alapozhatná meg.

A javuló termelékenység nagyobb béremelést tenne lehetővé úgy, hogy az árak eközben mérsékelten emelkednének. E kettő pedig javítaná a lakosság vásárló erejét, alapot adna a magasabb adóbevételek révén a nyugdíjak valós emelésére, így összességében az életszínvonal tartós javulását lehetne elérni.

A továbbiakban bemutatjuk, hogy a 2009 utáni gazdaságpolitika milyen eredményeket ért el a termelékenység alakulásában nemzetközi kitekintésben.

Az egy dolgozóra jutó hozzáadott érték volumenváltozása a V4 országok, valamint Németország és Románia esetében néhány ágazatban 2022-ben (2009=100)

(Forrás: EUROSTAT Database)

A termelékenység (egy dolgozóra jutó hozzáadott érték volumenváltozása) 2009-2022 között Magyarországon javult a legkisebb ütemben a V4 országokkal és Romániával összehasonlítva a kormány által túltámogatott feldolgozóiparban (+30 százalék, szemben a román +42 százalékkal vagy a szlovák +94 százalékkal). Ez azért is siralmas teljesítmény, mert az egyébként igen termelékeny német feldolgozóipar is 35 százalékkal tudta növelni ezt a mutatót.

Az ipar lemaradása is szembetűnő (23 százalék, itt a csehek mutatója csak 21 százalék, míg a többieké meghaladja a magyart (Németországé például 31 százalék). Összehasonlításul: az a túladóztatott infokommunikácóban a hazai 28 százalékos növekedéssel szemben Románia 101 százalékos, de Németország is 34 százalékos javulást ért el (igaz, a szlovák mutató romlott: -2 százalék).

A pénzügyi szféra viszont jól teljesített: a 46 százalékos hazai mutató meghaladja a német (+19 százalék), illetve szlovák (+17 százalék) értéket, de elmarad a lengyel (+92 százalék) és a cseh (+78 százalék) adattól.
Mindez rávilágít a hazai gazdaságpolitika hibájára: az agyontámogatott járműipari fejlesztések az egyszerű, bérmunka jellegű tevékenységeket hozzák hazánkba, amelyek konzerválják az alacsony bérszínvonalat (és azt is egyre inkább bevándorlók kapják). Erre az MNB nemrég megjelent tanulmánya is rávilágít.

Eközben a túladóztatott ágazatokban rontja a versenyképességet a túlzott elvonás, mivel a beruházási források csökkennek. Illetve a szolgáltatások drágábbá válnak a hazai szereplők számára, mint a versenytársainknál (bankolási költségek, telekommunikációs kiadások), ami az ő versenyképességüket is rontja.

Különösen szomorú a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy 2010 óta jelentős EU források segítették a magyar gazdaságot a felzárkózásban (2010 és 2021 között éves átlagban a magyar GDP 3,6 százalékának megfelelő nettó forrás érkezett hazánkba).

A termelékenység növelésének eszközei jól ismertek: az oktatás (beleértve a továbbképzést is), az egészségügy, a kultúra, a szociális szféra mellett a termelő/szolgáltató infrastruktúra (például telekommunikáció) fejlesztése lenne a követendő irány.

Nem kétséges, hogy a humán infrastruktúra fejlesztése fajlagosan a legolcsóbb és leghamarabb jelentkeznek az eredményei is, ugyanakkor a gazdaságpolitika továbbra is az extenzív növekedésben látja a kiutat (akkumulátorgyártás erőltetése, amelyhez vendégmunkásokat hozna be).

Habár ez rövid távon erőteljesen képes növelni a GDP-t, tovagyűrűző hatása kicsi (ez a korábbi gumiabroncs gyártás felfuttatása kapcsán már kiderült). Ez viszont konzerválja a hazai jövedelmi szinteket, ezért az életszínvonal jelentős javulása sem várható hosszabb távon. (GKI)