Mérsékelten, de vidéken is nőnek a lakásárak

Mérsékelten, de vidéken is nőnek a lakásárak
2025. 03. 17., 15:25

Az elindult beruházások és az épülő lakások számát tekintve Debrecen a megyei városok listavezetője, ismertette Kosztolánczy György az Otthon Centrum (OC) első negyedéves lakáspiaci felmérését. Az OC vidéken mérsékelt áremelkedést mért az új építésű lakások piacán, az átlagos négyzetméterár továbbra is Veszprémben a legmagasabb.

A 25 megyei jogú városra fókuszáló, első negyedéves összesítés szerint 268 projektben 6300 lakás épül, a kínált lakások négyzetméterára átlagosan 1,15 millió forint – mondta el Kosztolánczy György, az OC vezérigazgatója. A projektek száma 1,8 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest, ugyanakkor az épülő lakások száma 0,8 százalékkal nőtt. Az átlagos négyzetméterár 3,1 százalékkal haladta meg az előző negyedévit. „A megyei jogú városok jellemzően olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjét idézik” – összegzett a vezérigazgató.

A legtöbb, összesen 51 projekt továbbra is Debrecenben épül. A cívisvárost Szeged 36 projekttel, míg Győr 27 beruházással követi. Utánuk a százezer főnél népesebb városok következnek: Székesfehérvár és Nyíregyháza a sorrend. A listából Miskolc lóg ki, mindössze 5 projekttel. A kisebb városokban kevesebb a beruházás, kivétel ez alól Zalaegerszeg, amely 15 projektjével kiemelkedik a sorból. Esztergomban és Hódmezővásárhelyen egy-egy kisebb lakásszámú beruházás van folyamatban, míg Békéscsabán, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.

Az épülő lakások számát tekintve is Debrecen áll az első helyen, közel 1250 lakással, Szeged ezerhez közelítő lakásszámmal a második, a bronzérmet pedig 700 épülő lakással Győr érdemelte ki. „Tehát a projektlista és a lakáslista élén ugyanaz a három város végzett” – jegyezte meg Kosztolánczy György, aki arról is beszámolt, hogy az Otthon Centrum legfrissebb adatai alapján a megyei jogú városok esetében az átlagos négyzetméterár 1,15 millió forint. Ez az árszint az előző negyedévinél 3,1 százalékkal, az egy évvel korábbinál 11,5 százalékkal magasabb. A régióközpontokban mért áremelkedést továbbra is az új projektek magasabb hirdetési ára hajtja, de az is előfordult, hogy a korábban elindított beruházások árát menet közben emelte meg néhány fejlesztő.

A városok közötti ársorrendet továbbra is Veszprém vezeti 1,48 millió forintos átlagos négyzetméterárral, amelyet Érd 1,34 és Szeged 1,25 millió forintos négyzetméterárral követ. Debrecen ezen a listán a negyedik helyre csúszott, 1,28 millió forinttal. Az aktív projekttel rendelkező városok felében egymillió forint fölé nőtt a négyzetméterár átlagértéke, így Miskolcon kívül az összes régióközpontban is.

A kínálati árakban minimális különbség van a városok között, hiszen a többi megyei jogú városban is döntően 900 ezer és 1 millió forint közötti ársávban mozog az új építésű lakások négyzetmétere, csak a kisebb városok (Baja, Nagykanizsa) árszintje maradt az átlag alatt.

Az első negyedévben elindított 44 projekt 754 lakása közül 35 projekt 618 lakásának értékesítését kezdték el a fejlesztők, és bár a többi projektet is építik, de a fejlesztő kivár a hirdetéssel. Az elmúlt negyedévben a legtöbb, összesen 8 projekt Győrben indult el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 30., 04:30
Van érdemi vállalkozói hitelkereslet, ha a cégek számára vonzó kamatozású hitelt tudnak kínálni a hitelintézetek – kommentálta az állami kamattámogatás mellett elérhető Széchenyi Kártya Hitelprogram legfrissebb adatait Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.
2025-04-30 15:05:00
A bejelentett lakóhely és a tartózkodási hely szinte mindenki által ismert kifejezések. Viszont kevesebben tudják, hogy mit kell ezeken érteni a jogszabály szerint. Az utóbbi években ráadásul változás következett be a lakóhely fogalmában is. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS