Közel négy éves mélyponton az infláció

2024. 10. 10., 09:10

Az augusztusi 3,4 százalék után szeptemberben 3,0 százalékos volt az éves infláció – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A ráta 2021 januárjában volt utoljára ennél alacsonyabb, akkor a KSH 2,7 százalékos átlagos éves fogyasztóiár-emelkedésről számolt be.

2024. szeptemberben az élelmiszerek ára 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a liszté 32,9, a tejé 13,8, a csokoládé és kakaóé 10,1, a gyümölcs- és zöldségléé 8,5, az éttermi étkezésé 7,6, az iskolai étkezésé 6,9, az étolajé 6,7 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 5,8, a cukoré 3,6, a tojásé 3,5, a baromfihúsé 2,4, a tejtermékeké 1,0 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások 8,4 százalékkal drágultak, ezen belül a lakbér 10,7, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,6, a társasházi közös költség 10,5, a testápolási szolgáltatások 10,0, a járműjavítás és -karbantartás 9,9, a lakásjavítás és -karbantartás 8,6, a sport- és múzeumi belépők 8,1, az üdülési szolgáltatás 3,8 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára 3,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a szeszes italoké 4,4 százalékkal.

A háztartási energia 5,0, ezen belül a vezetékes gáz 9,4, az elektromos energia 1,3 százalékkal olcsóbb lett.

A tartós fogyasztási cikkekért 0,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 6,1 százalékkal csökkent, az ékszereké 10,7, az új személygépkocsiké 6,3, a szobabútoroké 2,5, a konyha- és egyéb bútoroké 2,2 százalékkal nőtt.

A gyógyszer, gyógyáruk 6,0 százalékkal drágábbak, a járműüzemanyagok 9,5 százalékkal olcsóbbak lettek.

„Átmeneti jelenség” a 3 százalékos infláció

„A következő hónapokban a legnagyobb kérdés, hogy a másfél éves recessziós időszak után beinduló gazdaság az év végén mekkora teret enged a további árkorrekcióknak. A dinamikus hazai béremelkedés, valamint a vasúti pályahasználati díj emelkedése együttesen helyez majd nyomást a szereplőkre az ősz folyamában. Ezenkívül a júniusban bejelentett, bankoláshoz köthető többletterhek is hamarosan megjelenhetnek az árazásokban. A termelői árak felől is érzékelhető árnyomás detektálható” – írja kommentárjában Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője, aki az év hátralévő részében ismét emelkedő értékekre számít, prognózisa szerint decemberre 4–4,5 százalék között index várható. „A bázis meglehetősen kedvezőtlen lesz, főként az utolsó negyedévben, így ekkor ismét kiléphet a főszám a jegybanki toleranciasávból. Várakozásunk szerint a dezinflációs folyamat jövőre indulhat újra és a jegybanki célsávba tartósan csak 2025 második felében térhet vissza az infláció. A kedvező adat kapcsán – mint mindig – felmerülhet, hogy a jegybank lazább lehetne a tervezettnél a következő ülés alkalmával, ugyanakkor a maginfláció, amely közel 5 százalék volt szeptemberben, valamint a forint gyengélkedése a tartás felé kell, hogy orientálja az MNB-t.”

Európai kitekintés

Szeptemberre vonatkozóan az összes tagállami adatot még nem ismerjük, de az eurózóna-beli inflációra az Eurostat már közzétette az első becslést: a közös pénzt használó blokkban az augusztusi 2,2 százalékról 1,8 százalékra csökkent a ráta.

A legmagasabb, 4,5 százalékos éves inflációt Belgiumban regisztrálták, a 3,0 százalékos szintet további három tagállamban érte el a mutató: Észtországában (3,2 százalék), Görögországban és Horvátországban (mindkettő 3,0 százalék). A legalacsonyabb rátát Írországban mérték, ahol a fogyasztói árak átlagos szintje mindössze 0,2 százalékkal haladta meg a 2023. szeptemberit.

Szeptemberi árak Magyarországon (forintban):

  • Rövidkaraj, kg ... 2580
  • Sertéshús, comb (csont és csülök nélkül), kg ... 1980
  • Marhahús, rostélyos, csontos vagy csont nélküli, kg ... 4700
  • Bontott csirke, kg ... 1360
  • Csirkecomb, kg ... 1180
  • Csirkeszárny, kg ... 1130
  • Pulykamellfilé, kg ... 2840
  • Csirkemellfilé (csont és bőr nélkül), kg ... 2160
  • Szárazkolbász, kg ... 5700
  • Téliszalámi, kg ... 10910
  • Pulykamell sonka, szeletelt, kg ... 5310
  • Párizsi felvágott, kg ... 2680
  • Virsli, sertés vagy baromfi, kg ... 3050
  • Olasz felvágott, kg ... 3150
  • Pontyszelet vagy filé, kg ... 4250
  • Tojás, 10 darab ... 729
  • Pasztőrözött ESL tej, 2,8 százalék, liter ...   476
  • Pasztőrözött ESL tej, 1,5 százalék, liter ... 434
  • UHT tartós tej dobozban, 2,8 százalék zsírtartalom, liter ... 451
  • Sajt, trappista, tömb, kg ... 3150
  • Tejföl, 20 százalék zsírtartalom, kg ... 1960
  • Gyümölcsjoghurt, 125–150 g-os, db ... 203
  • Tejföl 12 százalék zsírtartalommal, 325–450 g-os, db ... 515
  • Vaj, legalább 80 százalék zsírtartalom, 100 g-os csomagolásban, db ... 610
  • Sertészsír, 400–500 g (kivéve mangalica) ... 778
  • Csemegeszalonna, füstölt (előre csomagolt is), kg ... 3270
  • Napraforgó-étolaj, liter ... 716
  • Tejes margarin, 200–250 g, db ... 569
  • Liszt, finomliszt, kg ... 264
  • Rétesliszt, kg ... 325
  • Rizs, hántolt, fényezetlen, kg ... 733
  • Kenyér, fehér, kg ... 890
  • Félbarna kenyér, kg ... 732
  • Zsemle, 1 db ... 66
  • Kakaós csiga, db ... 247
  • Spagetti, 4 tojásos, gyári készítésű, 400–500 g-os, db ... 611
  • Kristálycukor, kg ...   409
  • Kakaópor, 70–100 g-os,doboz ... 704
  • Mogyorós tejcsokoládé, 90–100 g, egész- vagy törtmogyorós tábla, db ... 567
  • Jégkrém, dobozos, liter ... 2140
  • Háztartási keksz, csomagolt 800–1000 g,csomag ... 1150
  • Akácméz, kg ... 5820
  • Korai burgonya, kg ... ..
  • Kései burgonya, kg ... 372
  • Sárgarépa,kg ... 546
  • Vöröshagyma, kg ... 422
  • Fejes káposzta, kg ... 471
  • Paradicsom, kg ... 873
  • Zöldpaprika (szántóföldi és primőr együtt), kg ... 940
  • Uborka, kg ... 1010
  • Gomba, kg ... 1790
  • Alma, kg ... 598
  • Görögdinnye, kg ... 348
  • Körte, kg ... 1070
  • Citrom, kg ... 1310
  • Banán, kg ... 754
  • Narancs, kg ... 942
  • Dobozos narancslé, 100 százalékos gyümölcstartalom, 1 l, doboz ... 938
  • Gyorsfagyasztott zöldborsó, kg ... 1170
  • Csemegekukorica-konzerv, kg ... 1920
  • Gyümölcslekvár, 250–650 g, min. 50 százalék, kg ... 2650
  • Szárazbab, csomagolt is, kg ... 1610
  • Tisztított dió, csomagolt is (nem darált, nem cukrozott),kg ... 5590
  • Hasábburgonya, gyorsfagyasztott, félkész, 750–1000 g, csomag ... 1090
  • Bors, fekete, őrölt, 16–25 g, csomag ... 210
  • Fűszerpaprika, csemege, 75–100 g-os tasakból 1 kg-ra számítva ... 9120
  • Só, étkezési, finomított, 1 kg (kivéve tengeri só), kg ... 267
  • Napi menü, 2 fogásos, adag ... 2160
  • Iskolai ebéd, adag ... 617
  • Hamburger, db ... 1740
  • Őrölt kávé 200–250 g, csomag ... 1470
  • Eszpresszókávé, vendéglátóhelyen, db ... 541
  • Ásványvíz, 1,5 literes, műanyag palackban ... 182
  • Coca Cola vagy Pepsi 1–2,5 l-es palackban, liter ... 384
  • Földrajzi jelzés nélküli (FN) fehér bor, 0,75–2l, liter ... 481
  • Földrajzi jelzés nélküli (FN) vörös bor, 0,75–2l, liter ... 475
  • Tankpezsgő, 0,75 literes, palack ... 1550
  • Sör, világos, lager típusú, 0,33–0,5 l, liter ... 741
  • Sör, felsőerjesztésű (IPA, APA vagy ale) vagy búza, 0,33–0,5 l, liter ... 902
  • Vodka, szeszes ital, 0,5–1 literes palackban, liter ... 7250
  • Unicum, 0,5 literes (ízesített is), nem díszdobozos kivitel, palack ... 5620
  • Ízesített szeszesital, 0,2 l-es, legalább 30 százalék alkoholtartalom, palack ... 1630
  • Cigaretta, Sopianae, multifilteres, rövid, 20 db, csomag ... 2190
  • Multifilter cigaretta, 20 db, csomag ... 2230
  • Pall Mall cigarettadohány (blue), 40 g, csomag ... 3100
  • Férfi átmeneti kabát, műselyem vagy szintetikus selyem béléssel, 100 cm-es háthossznál hosszabb, db ... 24460
  • Férfifarmernadrág, db ... 13560
  • Férfiing, hosszú ujjú, minimum 65 százalékos pamuttartalom ... 9540
  • Férfi félcipő, bőr, ragasztott műtalp, pár ... 23 890
  • Férfi-szabadidőcipő, bőr, műbőr-, textil kombinációval is, ragasztott műtalp, pár ... 18 690
  • Női átmeneti kabát, műselyem vagy szintetikus selyembéléssel, 100–115 cm-es háthosszal, db ... 23 720
  • Női farmernadrág, db ... 10 610
  • Női pulóver, akril, vékony, hosszú ujjú, db ... 7930
  • Női félcipő, bőr, ragasztott műtalp, pár ... 22 400
  • Női szandál, műbőr, ragasztott műtalp, pár ... 10 950
  • Gyerek száras cipő, bőr, ragasztott műtalp, 23–26, pár ... 13 390
  • Gurulós bőrönd, kb. 55x40x20 cm, db ... 21 340
  • Hátizsák, űrtartalom kb. 30 l, db ... 12260
  • Telekárpitozott sarok ülőgarnitúra, nyitható ágyszerkezettel, 260–300 cm x 140–180 cm, garnitúra ... 328 110
  • Konyhaszekrény alsórész elem, 80–90 cm, 2 részes rozsdamentes mosogatóval szerelt, db ... 66 910
  • Étkezőasztal 70–90x110–140 cm, db ... 67 740
  • Gyermekkocsi, mély-vagy variálható (ikerkocsi kivételével), db ... 130 110
  • Hűtőszekrény, egyajtós, kb. 75–150 l, db ... 91 830
  • Automata mosógép 6–8 kg,  db ... 162 590
  • Olajtöltésű villamos radiátor, 2000–2600 W teljesítmény ... 27 530
  • Gáztűzhely 3–4 főzőhelyes, db ... 122 480
  • Porszívó, 650–900 W-os, porzsák nélküli ... 37 160
  • Felnőtt kerékpár, 26–28", 3–24 sebesség ... 131 840
  • LCD-LED televízió (76–82 cm), Full HD, db ... 80 970
  • Férfi kvarcóra, analóg, márkás, db ... 34 800
  • Női kvarcóra, analóg, márkás, db ... 28 140
  • Tanuló gitár, akusztikus, műanyaghúros is, db ... 35 610
  • Karikagyűrű, 14 karátos aranyból, sima és mintás, g ... 42 950
  • Brikett, 100 kg ... 17 320
  • Egységes fűrészelt tűzifa, 100 kg ... 7840
  • Villamos energia, általános, 10 kWh ... 445
  • Villamos energia, vezérelt, 10 kWh ... 329
  • Vezetékes gáz, 1 m3 ... 140
  • Propán-butángáz 10,9-11,5 kg palack, cseredíj, palack ... 8120
  • Csempe, falburkoló, fehér és egyszínű színes, m2 ... 5490
  • Laminált parketta, 7–9 mm-es (HDF vagy SPAN alapú), m2 ... 5510
  • Diszperziós falfesték, beltéri használatra, 8–15 l-es kiszerelésben (Diszperzit, Tilatex, Diszkrilát stb.), 10 l ... 9340
  • Ágynemű-garnitúra, krepp, (nagypárna, paplan, kispárnahuzattal vagy anélkül), garnitúra ... 11 020
  • Szintetikus takaró, 130–150x170–220 cm, db ... 8890
  • Frottírtörülköző, 70x140 cm,  db ... 5030
  • Ceruzaelem, tartós, LR6-1,5V, 4 darabos csomag ... 1320
  • Mosogatószer, szintetikus folyékony, koncentrátum, liter ... 1550
  • Öblítőszer koncentrátum, 1600–2000 ml ... 1950
  • Mosópor, 1,35–3,75 kg-os kiszerelésből átszámolva, kg ... 1950
  • Általános folyékony tisztítószer, 750–1000 ml ... 1100
  • Tusfürdő, 250 ml-es, műanyag flakonban ... 980
  • Fogkrém, 75 ml-es, db ... 854
  • Sampon, 200–250 g, vagy ml ... 1220
  • Folyékony szappan, 250–300 ml, utántöltő kivételével ... 898
  • Egészségügyi papír, 3 rétegű, 8 darabos kiszerelés ... 1530
  • Papírzsebkendő, 90–100 db-os (3 rétegű) ... 406
  • Digitális lázmérő, hónaljban mérő ... 2150
  • Vérnyomásmérő, digitális, felkaros, elemmel működő, LCD kijelző ... 18 870
  • Szemüvegkeret, fém vagy nikkelezett ... 26 470
  • Lágy kontaktlencse, + - 6D, szférikus (SPF), 30 napos viseletre ... 7140
  • Szemüveglencse, műanyag, + - 6D, antireflex réteg és felület keményítés nélkül ... 16 260
  • Akkumulátor személygépkocsihoz, 12 V-os, 54–56 Amperórás (AH) ... 36 590
  • Autóbenzin, ólommentes, 95 oktánszámú, liter ... 588
  • Gázolaj, liter ... 594
  • Nemzeti Sport, 1 db ... 350
  • Magyar Nők Lapja, 1 db ... 619
  • Macskaeledel, 400–415 g-os konzervdobozban, doboz ... 567
  • Száraz kutyatáp, 2,5–5 kg, kg ... 1480
  • Önkormányzati összkomfortos lakás, havi bér, m2 ... 472
  • Társasház közös költsége, 50–60 m2 ... 11730
  • Szemétszállítás (saját kuka, 110–120 literes), 1 ürítés díja ... 498
  • Vízdíj, m3 ... 297
  • Csatornadíj, m3 ... 363
  • Férfi hajvágás, fő ... 3610
  • Női hosszú haj mosása, vágása, szárítása ... 7010
  • Parkolás, óra ... 434
  • Vonaljegy, db ... 392
  • Tanuló havibérlet (Budapest nélkül), db ... 1940
  • Általános havibérlet (Budapest nélkül), db ... 5530
  • Nyugdíjas havibérlet (Budapest nélkül), db ... 2130
  • Taxi (km-díj), km ... 465
  • Teljesárú menetjegy, busz, db ... 500
  • Teljesárú menetjegy gyorsvonat, db ... 3410
  • Személygépjármű vezető tanfolyam, tanfolyam ... 353 910
  • Multiplex mozi, szombat este, db ... 2670
  • Múzeumba belépőjegy, db ... 1790
  • Állatkertbe belépőjegy, 1 gyermek részére, vasárnap, db ... 3230
  • Apartman, 30–40 m2 körüli, 2 főre, 1 éjszaka, hétvége, önellátás, IFA nélkül, szoba ... 27340
  • Szálloda 3 csillagos, 2 ágyas szoba, reggelivel, 2 főre, hétvégén, 1 éj, idegenforgalmi adó nélkül, szoba ... 35 390
  • Szálloda 4 csillagos, 2 ágyas szoba, félpanzióval, 2 főre, hétköznap, 1 éj, idegenforgalmi adó nélkül, szoba ... 57 980
  • Panzió, zuhanyzós/fürdőszobás, 2 ágyas szoba, reggelivel, 2 főre, hétköznap, idegenforgalmi adó nélkül, szoba ... 28 940
  • Temetési szolgáltatás, egyedi megrendelésre (alapszolgáltatás: sírásás, ravatalozás, temetés levezetése, gyászkocsi stb.), fő ... 446 400
  • Temetési szolgáltatás, hamvasztás (alapszolgáltatás: ravatalozás, áldozati láng, temetés levezetése, gyászkocsi stb.), fő ... 321 460
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

Szolnoki gyárának kapacitásbővítése és a Gyármentő Program támogatásával egy biomassza-erőmű megépítése mellett döntött a Drenik. A 10 éve Magyarországon működő szerb higiéniai alappapír és késztermék gyártó vállalat befektetései megközelítik a 110 millió eurós összértéket, amellyel 55 új munkahely jön létre.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS