Kiterjeszti a kormány az árréscsökkentést?

Kiterjeszti a kormány az árréscsökkentést?
2025. 06. 11., 09:40

A kormány küzd az indokolatlan áremelések ellen, az árrésstop kiterjesztése sem kizárt – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

„A kormány minden esetben fellép az indokolatlan áremelések ellen. Az árréscsökkentés továbbra is védi a családokat és a nyugdíjasokat, az érintett élelmiszerek 19,6 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a drogériai termékek ára 26,9 százalékkal lett kedvezőbb” – emelt ki néhány adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium a statisztikai hivatal tájékoztatójából, amely szerint az előző hónaphoz képest átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak 2025 májusában, az éves infláció pedig az áprilisi 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelkedett. (Az adat csalódást keltett, az elemzői konszenzus 4,2 százalék volt.)

„A kormány tovább küzd, önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is, a gyógyszerárak esetében is határozott egyeztetések folynak az árak önkéntes korlátozása érdekében” – sorolja az infláció elleni harc részsikereit a közlemény, amely két fontos célt is rögzít: „a kormány célja, hogy az inflációt 4 százalék alá csökkentse, a hidegélelmiszerek inflációját pedig 5 százalék alatt tartsa”. Ennek érdekében pedig a kormányzati vasököl kész újra lesújtani: „A minisztérium folyamatosan nyomon követi az árréscsökkentés hatálya alá és az az alá nem alá tartozó élelmiszerek és háztartási cikkek árának alakulását. Abban az esetben, ha az árréscsökkentés körébe nem tartozó termékeknél keresztárazást tapasztal, a kormány ki fogja terjeszteni az árréscsökkentést.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.