Kirobbanó pozícióban a saját márkás termékek

2024. 08. 08., 12:40

Világszerte megterheli a háztartások költségvetését a tartós infláció, ami kihat a vásárlási szokásaikra is. Az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek – mutat rá az EY friss, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatása.

Szinte mindenki (85 százalék) aggódik a pénzügyei miatt, a vevők döntő többsége (72 százalék) árérzékenyebbé vált, különösen az élelmiszerek és más alapvető árucikkek esetében. Számos válaszadó emellett kevesebbet költ ételrendelésre, divatcikkekre, szépségápolásra, valamint szórakoztató elektronikára. A megkérdezettek kétharmada a jelenlegi helyzetben azt is átgondolja, miként hódoljon kedvenc időtöltéseinek. Ennek megfelelően, egyre többen tervezik, hogy otthon kapcsolódnak ki és fogadnak vendégeket, valamint gyakrabban főznének maguknak, ami jelentős változás a tavalyi adatokhoz képest.

Eljött a saját márkás termékek további megerősödésének kora?

Az emelkedő költségek hatására a fogyasztók közel egyharmada már a saját márkás termékeket részesíti előnyben, és többségük szerint ezek ugyanúgy megfelelnek az igényeiknek. Sőt, több mint harmaduk nem is tervezi, hogy visszatér a korábban preferált prémium termékekhez.

„A kiskereskedők igyekeznek kihasználni a helyzetet, és jól célzott promóciókkal tovább gerjesztik a saját márkás termékek iránti növekvő keresletet. A prémium cikkek forgalmazói kritikus időszak előtt állnak. A vevői igények sokkal mélyebb ismerete és azok változásainak azonnali nyomon követése lesz szükséges ahhoz, hogy jobban optimalizálják a kínálatot, célozzanak meg speciális vevői szegmenseket, lépjenek be bizonyos kategóriába. Adott esetben tehát egy teljesen újragondolt marketing stratégiára lehet szükség, hogy megőrizzék vevőik elégedettségét és újabb hűséges vásárlókat szólítsanak meg” – mutatott rá Palincsár László, az EY Customer & Growth területének vezetője.

A saját márkás termékek iránti lelkesedés nem csupán a közepes és alacsonyabb jövedelmű rétegeket jellemzi. A tehetősebb fogyasztók is ilyen árucikkeket vásárolnának a jövőben, és ezt minden kategóriában fontolóra veszik, beleértve a friss élelmiszereket, az otthoni és háztartási termékeket, a csomagolt élelmiszereket, a ruházatot, cipőket és kiegészítőket, a testápolási, valamint a szépségápolási és kozmetikai cikkeket is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.
2025-11-14 18:05:00
A díjat immár negyedik alkalommal adják át azoknak a referenseknek és vállalkozásoknak, akik munkájukkal túlmutatnak a jogszabályi kötelezettségeken, és aktívan hozzájárulnak a fogyasztóvédelmi szemlélet, valamint a fogyasztóbarát vállalati kultúra erősítéséhez.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS