Ingatlan.com: küzdelmes időszakban van az albérletpiac

2026. 03. 11., 11:05

A KSH-ingatlan.com februári lakbérindexe szerint az országos bérleti díjak 0,6 százalékkal emelkedtek havi összevetésben, ugyanakkor Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek. A januári 1,6, illetve 1,3 százalékos havi lakbéremelkedéshez képest ez jelentős fékeződést jelent mind országosan, mind pedig fővárosi szinten.

  • Az előző év azonos időszakához képest mind az országos, mind a fővárosi lakbérek 5,4 százalékkal emelkedtek; az országos bérleti díjak reálértéken számolva 15 százalékkal vannak a 2021-es szint felett.
  • Március elején a teljes albérletpiaci kínálat több mint 4 százalékkal szűkebb volt az egy évvel korábbinál.
  • A népszerű kerületek közül a XIII.-ban és a XI.-ben 260 ezer, illetve 265 ezer forint a lakbérek mediánja.
  • Debrecenben 220 ezer, Győr 200 ezer forintnál tart, Székesfehérváron 190 ezer forinttal kell számolni.

A hazai albérletpiacon a bérleti díjak alakulása most a bérlőknek a kedvez. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint februárban ugyanis országosan 0,6 százalékkal nőttek a bérleti díjak januárhoz képest, Budapesten viszont 0,1 százalékos volt a visszaesés, így mindkét adat stagnálásközeli értéknek tekinthető – olvasható az ingatlan.com közleményében. Az egy évvel korábbihoz képest a fővárosi és az országos piac is 5,4 százalékos emelkedést könyvelhetett el. A februári változások a bérleti díjemelkedés további fékeződésére utalnak, hiszen januárban még országosan és Budapesten is 1,6, illetve 1,3 százalékos havi drágulást tapasztalhattak a bérlők és bérbeadók.

A hosszabb távú mutatókból kiderül, hogy 2021-es bázisidőszakához képest országosan 68, Budapesten pedig 69 százalékkal nőttek a bérleti díjak. Ugyanakkor az inflációval korrigált reállakbérindex már jóval szelídebb képet fest: a bérlőknek reálértéken 15 százalékkal kell többet fizetniük, mint öt évvel ezelőtt.

„Küzdelmes időszakban van az albérletpiac, mivel az Otthon Start Program folyamatosan kiszívja onnan a keresletet. Ez különösen Budapesten látványos, ahol az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben. A kialakult trendek viszont egyre nagyobb előnyöket kínálnak a bérlőknek is, mert országosan és Budapesten is szinte ugyanolyan albérletdíjakat kínál a piac mint tavaly augusztusban, a program rajtja előtt – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. – Az albérletárakkal szemben tavaly nyár óta a jövedelemszintek növekedtek, aminek következtében a bérleti díjak a fizetésekhez viszonyítva kisebb arányt képviselnek. Ez pedig középtávon élénkülést hozhat az albérletpiaci keresletben.”

Hogyan indult a március?

Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti piacon március elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki.

A legnépszerűbb városrészek közül a XI. kerületben 265 ezer, a XIII. kerületben pedig 260 ezer forint az átlagos albérleti díj. A belvárosi kerületek közül a VI. kerületben 290 ezer forint ez az érték, a VII. és VIII. kerületre egyaránt 250 ezer forintos átlag a jellemző. A külső városrészek közül a X., a XIX. és a XXIII. kerület 200 ezer forintos bérleti díjjal várja az albérletet keresőket.

Az egyetemvárosok piacát nézve továbbra is Debrecen a legdrágább, ahol 220 ezernél tart a bérleti díjak mediánja. Utána következik Győr 200 ezer forinttal, majd Székesfehérvár 190 ezerrel. Szegeden, Veszprémben és Szombathelyen egyaránt 180 ezer átlagos értéket mutatnak az albérleti díjak. Pécs viszont 165 ezer, Miskolc pedig 130 ezer forintos összeggel várja a bérlőket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.