Így szállítottunk 2017-ben: a legfontosabb adatok

2018. 12. 13., 10:25

A szállítással és raktározással foglalkozó cégek a teljes nemzetgazdaság hozzáadott értékének 6,3 százalékát realizálták 2017-ben, ami 2038 milliárd forintot jelent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A KSH „Helyzetkép a szállítási ágazatról, 2017” című friss kiadványának legfontosabb megállapításai:

  • 2017. december 31-én a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ágon belül a szállítási ágazatokban 36,0 ezer, a postai, futárpostai tevékenység ágazatban további 1,8 ezer regisztrált vállalkozást tartott nyilván a KSH. A vállalkozások kétharmada 1–4 főt foglalkoztató mikrovállalkozás volt.
  • A szervezetek az elmúlt évben az előzetes adatok szerint 2038 milliárd forint bruttó hozzáadott értéket realizáltak, amely a teljes nemzetgazdaság hozzáadott értékének 6,3 százalékát tette ki.
  • 2017-ben a nemzetgazdasági ág beruházási volumene 42 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A beruházások értéke folyó áron 304 milliárd forinttal, 994 milliárd forintra nőtt.
  • Az előzetes adatok szerint a nemzetgazdasági ágban a szolgáltatási tevékenységek igen széles skáláját végző, 4 fő feletti vállalkozások 2017. évi értékesítésének nettó árbevétele folyó áron 6,8 százalékkal múlta felül az előző évit, és megközelítette az 5000 milliárd forintot.
  • A szállítás, raktározás ág gazdasági szervezeteinél 195 ezer főt alkalmaztak teljes munkaidőben, ez a nemzetgazdaság alkalmazottainak 7,1 százaléka. Közülük 96 százalék a 4 fő feletti vállalkozásoknál dolgozott.
  • A szállítási szolgáltatások 828 milliárd forinttal járultak hozzá a nemzetközi fizetési mérleg, ezen belül a szolgáltatás-külkereskedelem 2017. évi pozitív egyenlegéhez.
  • Az év végére a közúti gépjárművek állománya (4,2 millió gépjármű) 4,7 százalékkal nőtt 2016 végéhez képest. Az állomány átlagos kora 14,0 év, 2016-hoz képest 0,2 évvel öregebb. Az átlagos kor az elmúlt években a válság előtti utolsó évben, 2007-ben volt a legalacsonyabb (10,4 év).
  • A különböző áruszállítási módozatokban együttesen 2017-ben 288 millió tonna árut mozgattak meg, 0,8 százalékkal többet, mint 2016-ban. A 2017. évi 60,5 milliárd árutonna-kilométerben mért teljesítmény 2,1 milliárddal (3,6 százalékkal) nőtt az előző évhez képest, a 2014. évit pedig 9,4 százalékkal haladta meg.
  • A különböző szállítási módozatok közül továbbra is a közúti áruszállítás részesedése a legnagyobb, az összes szállítási teljesítmény kétharmada. A vasúti áruszállítás árutonnában mért teljesítménye 2017-ben 6,7, árutonna-kilométerben mért teljesítménye 7,8 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A belvízi forgalom volumene 2,3, árutonna-kilométerben kifejezett teljesítménye 0,9 százalékkal nőtt. A csővezetéken szállított áruk össztömege 38 millió tonna volt, 28 százalékkal több a 2016. évinél.
  • 2017-ben a helyi közösségi személyszállítást 2,2 milliárd alkalommal vették igénybe, ami 1,1 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban. Az utaskilométerben kifejezett teljesítmény (8,2 milliárd utaskilométer) 0,2 százalékkal csökkent.
  • A helyközi közösségi személyszállítás utaskilométerben mért teljesítménye 2017-ben 5,9 százalékkal, 29 milliárdra, ezen belül a légi személyszállítás 19 százalékkal, 7,2 milliárdra, az autóbuszos személyszállítás 3,2 százalékkal, 13,7 milliárdra, a vasúti személyszállítás 0,2 százalékkal, 7,7 milliárdra nőtt. A belvízi személyszállítás teljesítménye 9,7 millió utaskilométer volt. A közúton történő helyközi közösségi közlekedést igénybe vevő utasok száma 2016-hoz képest 1,4 százalékkal, 491 millióra mérséklődött.
  • 2017-ben a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 0,8 százalékkal csökkent, míg a halálos közúti balesetek száma 1,8 százalékkal növekedett az előző évhez képest. Közúti balesetekben 2017-ben 3,0 százalékkal többen haltak meg, mint 2016-ban.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-05 16:40:00
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS