GKI: roham indulhat az otthonfelújítási támogatásért

2021. 02. 10., 10:00

Az idén januárban hatályba lépett otthon-felújítási program sokak érdeklődését kiváltotta: a háztartások 7 százaléka – a teljes magyar lakosságra vetítve 290 ezer család – biztosan szeretne lakásfelújításhoz és korszerűsítéshez kapcsolódó állami támogatást felvenni a következő két évben – derül ki a GKI és a Masterplast közös januári lakáspiaci felméréséből.

A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett háztartások 17 százaléka valószínűleg igénybe venné ezt a fajta támogatást. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez inkább egyfajta érdeklődést, az adott lehetőségek fontolgatását jelenti.

Sokan, szembesülve a támogatás igénybe vételi szabályok okozta buktatókkal, a kivitelezők várhatóan megemelt áraival, illetve az építőipari kapacitáshiánnyal, le fognak mondani a tervezett korszerűsítésről, vagy legalábbis későbbre halaszthatják azokat. A GKI úgy vélte, hogy a jelzett 17 százaléknak nagyjából a felében valósulhat meg felújítás, a teljes magyar lakosságra vetítve ez újabb mintegy 350 ezer családot jelent.

Együttesen a következő két évben az otthon-felújítási program mintegy 640 ezer családot érinthet. A program iránti hatalmas érdeklődést az is mutatja, hogy 2020-ban alig 180 ezer lakást újítottak fel.

Az állami támogatás iránt leginkább a 40 és 49 év közötti családfővel rendelkező háztartások érdeklődnek, 16 százalékuk jelezte, hogy biztosan részt vesz a programban, míg a fiatalabbak közül a 18-29 év közötti háztartásfővel rendelkező családok egytizede nyilatkozta ugyanezt.

A jövedelmi helyzet és a biztosan tervezett támogatás-felvétel aránya szorosan összefügg: a legalacsonyabb két jövedelmi tizedbe tartozók 3 százaléka tervezi, hogy felveszi a támogatást, viszont a legmagasabb két jövedelmi tizedbe tartozók körében ez az arány 14 százalékos. A GKI szerint a konstrukció miatt várható volt a magasabb jövedelmű családok részvételének túlsúlya.

A felmérés szerint ez a támogatás inkább a családi ház és panellakás tulajdonosok körében népszerű (9-9 százalékuk biztos résztvevőnek mondta magát), míg a tégla építésű társasházi lakások lakói körében ugyanez az arány alig 3 százalék.

A programban családonként legfeljebb hárommillió forint támogatás vehető fel. A maximális támogatási összeg felvételét a jelentkezők 32 százaléka tervezi. Az érintettek 25-25 százaléka viszont legfeljebb két-, illetve egy millió forintnyi támogatást szeretne igénybe venni. A 18 százalékuk pedig még nem tudja vagy nem akarja megmondani, hogy mekkora támogatásra számít.

A GKI lakossági felmérései, amelyek az emberek lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezését célozzák 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készülnek. A mostani kutatás a lakosság körében 1000 ember megkérdezésével készített reprezentatív felmérés eredményeit tükrözi. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS