GKI: a keresetek tényleges növekedése jóval kisebb a havi adatok szerintinél

2023. 03. 14., 11:43

A kormány gazdaságfehérítő lépései miatt a kimutatott és a valós keresetek közötti különbség erőteljesen csökkent – mutat rá elemzésében a GKI.

A KSH a bruttó bérekről több statisztikával is rendelkezik. Egyfelől a foglalkoztatottak egy szűkebb köréről havi kereseti, illetve bruttó munkajövedelemi adatokat szolgáltat, másfelől a nemzeti számlák keretében évente becsli a bruttó kereseti adatokat a teljes foglalkoztatotti körre.

Az adatszolgáltatás korábban saját felméréseken alapult, de 2019-tól a NAV adatokat használják elsősorban (ebben az értelemben minden hivatalos adatot felhasznál a KSH). Ugyanakkor a hivatalos adatok sem adnak teljes képet a keresetekről, mivel a fekete és szürke foglalkoztatás még mindig jellemző egyes szakmákban. Ezeket a hiányzó adatokat a KSH felmérésekkel és szakmai becslésekkel pótolja, amik a nemzeti számlák adataiban jelennek meg leginkább.

Értelemszerűen az egyes KSH adatközlések információi eltérnek egymástól, miközben önmagukban az egyes idősorok jól értelmezhetők a megadott korlátok között. A havi adatközlések jellemzően közel állnak egymáshoz, 2010-2022 között például a havi bruttó kereseti és bruttó munkajövedelmi adatok növekedése között összesen 6 százalékpontos eltérés volt.

Ugyanakkor a nemzeti számlák (teljeskörű) adatai már más képet rajzolnak ki. Miközben 2010-2021. között a bruttó keresetek közel 2,17-szeresükre emelkedtek, addig a nemzeti számlák szerinti bruttó keresetek esetében a növekedés csak 1,65-szeres volt. Így a havi közlésekben szereplő évi 7,3 százalékos nominális növekedés mindössze 4,7 százalékra csökken. A fogyasztói árindex a vizsgált időszakban 32,1 százalékkal emelkedett, így a nemzeti számlák szerinti keresetek reálértékben 25 százalékkal (évi 2 százalékkal) bővültek (a kereseti statisztika 64 százalékával – évi 4,6százalék-kal – szemben). A teljes foglalkoztatotti körre becsült 2022-es adatok alapján a keresetek reálértéke csökkent.

Az eltérő módszertanok a bruttó keresetekre is kihatással vannak. A kereseti statisztika alapján a bruttó kereset 2022-ben 516 ezer forintra emelkedett (a bruttó munkajövedelem pedig 537 ezer forintra). Ugyanakkor a nemzeti számlák adatai alapján a keresetek átlaga 404 ezer forint lehetett. (2021-ben a bruttó kereset 439, a bruttó munkajövedelem 458, a nemzeti számlák szerinti kereset pedig 351 ezer forint volt.) A különbség 2016 után erősödött fel, aminek egyik oka, hogy a kormány gazdaságfehérítő lépései miatt a kimutatott és a valós keresetek közötti különbség erőteljesen csökkent.

A teljes foglalkoztatotti körre vonatkozó, a nemzeti számlarendszerben megjelenő adatok összhangban vannak a gyakorlati tapasztalatokkal, illetve az életszínvonal mutatók alakulásával. Eszerint bár kétségtelenül volt javulás 2010-2021 között, azonban ennek mértéke jóval kisebb, mint amit a havi kereseti adatok sugallanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS