Ez kell, hogy Magyarország Dubaj legyen

2019. 04. 28., 15:30

Rengeteg új munkahelyet teremthet, ha a Kínával kötött megállapodás nyomán a fejlesztések megvalósulnak – erről beszélt Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozatának elnöke az M1 csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakembert annak kapcsán kérdezték, hogy a magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.

Nádasi Tamás kiemelte: légiközlekedés nélkül nem működik az együttműködés. Jelenleg csak egy járat van Peking és Budapest között. Ezen túlmenően heti három járat lesz Budapest és Sanghaj között, de további lehetőségekről is tárgyalnak. A szakember szerint fontos lenne belső Kína, vagy Dél-Kína becsatolása.

Szintén a Kínában kötött megállapodás nyomán Nádasi Tamás szerint Magyarország logisztikai bázis is lehet. Úgy értékelt, ha kisebb összeszerelési üzemek is létesülnek, Magyarország logisztikai szempontból olyanná válhat, mint Dubaj.

Nádasi Tamás kiemelte a vízügyi együttműködést is. Szerinte ennek azért van nagy jelentősége, mert Kína a vízügyben még nem jár az élen, Magyarországnak viszont ez komoly erőssége. A magyar tudást szeretnék exportálni kínai segítséggel – ismertette a szakember, aki szerint a migráció megelőzésében is segít, ha például afrikai országoknak vízügyi segítséget nyújt az ország. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 20:09:46
A SkillX szeptember végén tartott szakmai rendezvényén mutatták be a cég legfrissebb kutatásának eredményeit. Az eseményen szóba került több olyan aktuális kérdés is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, a munkavállalói fejlődést, valamint a céges munkaerő-kiválasztási folyamatokat és a munkaerő megtartását.
2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS