Évtizedes mélypontra csökkent 2025-ben az átadott új lakások száma

Évtizedes mélypontra csökkent 2025-ben az átadott új lakások száma
2026. 02. 20., 11:40

2025-ben 12 ezer új lakás épült, 9,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban; a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 ezer volt, 37 százalékkal több, mint 2024-ben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

A 12 ezer új lakás az elmúlt 10 év leggyengébb adata, utoljára 2016-ban épült ennél kevesebb (10 ezer) lakás.

Új lakások

A KSH tájékoztatója szerint 2025-ben 12 062 lakást vettek használatba, 9,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A fővárosban 14, a megyei jogú városokban 26, a községekben 6,6 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2024-ben. Csak a nem megyei jogú városokban emelkedett az átadott lakások száma (8,9 százalék). Bár a főváros súlya kissé mérséklődött, továbbra is itt épült fel az új lakások közel egyharmada. A lakásépítés területi koncentrációja a fővároson belül is erős. Budapest 3949 új lakásának 62 százaléka négy kerületben épült fel: a XIII. kerületben 732, a IX. kerületben 636, a VIII. kerületben 631, a XI. kerületben pedig 458 új lakást vettek használatba.

Pest régió 8,2, Dél-Dunántúl 8,8 és Nyugat-Dunántúl 3,9 százalékos növekedésén kívül minden más régióban csökkent az átadott lakások száma az előző évihez képest. Mindössze néhány nagyobb településen épült nagyobb számú új lakás, a megyeszékhelyek közül Nyíregyházán (294), Kecskeméten (276), Szegeden (210), továbbá Siófokon (287) és Keszthelyen (226).

A természetes személyek által épített lakások aránya 38 százalékról 36 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 61 százalékról 64 százalékra nőtt az előző évihez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 6,5 százaléka lakóparkban található.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 m2-rel 95,6 m2-re mérséklődött 2024-hez képest. A fővárosi lakások mérete átlagosan 71,3 m2 volt.

Építési engedélyek

Országos szinten az építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 081 volt, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Budapesten összesen 10 959 lakás építésére adtak engedélyt, 56 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Az engedélyezett fővárosi lakásépítések 71 százaléka három kerületben fog megvalósulni. A XI. kerületben 4247 engedélyt adtak ki, ezt követi a XIII. kerület 2054 és a X. kerület 1458 engedélyezett lakással.

2024-hez képest a megyei jogú városokban (a fővároshoz hasonlóan) 56, a többi városban 18, a községekben pedig 13 százalékkal nőtt az engedélyezett lakások száma.

A megyei jogú városok közül kiemelkedik Debrecen 926 és Szeged 864 engedélyezett lakással, ugyanakkor 500-nál több lakásra adtak ki engedélyt Nyíregyházán, Győrben és Székesfehérváron is.

Az előző évihez képest az ország összes régiójában emelkedett az építési engedélyek alapján építendő lakások száma. A legmagasabb regionális növekedést Dél-Alföld mutatta (76 százalék), ezt követte Budapest (56 százalék), majd Közép-Dunántúl (49 százalék).

Az építtetők az esetek 27 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Az egy évvel korábbinál 18 százalékkal több, összesen 10 228 lakóépületre adtak ki építési engedélyt. A létesítendő nem lakóépületek száma 2975 volt, 16 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.