2020 II. negyedévében tovább csökkentek a nemzetgazdasági beruházások, a fejlesztések volumene 9,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól; a csökkenés a legtöbb nemzetgazdasági ágban bekövetkezett – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A költségvetési szervek beruházásai jobban mérséklődtek, mint a vállalkozások fejlesztései. Előbbi esetében leginkább az uniós projektek csökkenő teljesítményértéke, utóbbinál elsősorban a kedvezőtlenné váló gazdasági környezet okozta az alacsonyabb aktivitást.
A beruházási teljesítmény 57 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene – több mint három év folyamatos növekedés után – 12 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ebben kiemelt szerepet játszott az, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások fejlesztési aktivitása visszafogottabb lett a járvány következtében kedvezőtlenné váló gazdasági környezet miatt. Ugyanakkor a beruházások 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések ennél is nagyobb mértékben (19 százalékkal) maradtak el a bázisidőszakitól. Ezt részben az okozta, hogy az egy évvel korábbinál alacsonyabb értékben realizálódtak uniós forrásból finanszírozott projektek.
A nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései nagymértékben, 10 százalékkal visszaestek. Három területet kivéve minden alágban jelentősen csökkentek a fejlesztések, a nagy súlyú járműgyártásban, a kohászat, fémfeldolgozásban, valamint a gép, gépi berendezés gyártása területén pedig kiugró mértékben visszaestek. Hosszabb ideje folyamatban lévő, nagy értékű projektek révén jelentősen nőtt a volumen a villamosberendezés-gyártás, a gyógyszergyártás, illetve az élelmiszeripar területén.
Az összberuházások közel ötödét realizáló ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 2,0 százalékkal mérséklődött, ezen belül a lakásépítések számottevően bővültek, ugyanakkor a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (pl. irodaházak) irányuló fejlesztések zsugorodtak.
A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházásainak volumencsökkenése (9,6 százalék) folytatódott, amit elsősorban az infrastrukturális fejlesztések mérséklődése okozott. Emellett a szállítással foglalkozó vállalkozások beruházásai is elmaradtak a bázisidőszakitól.
Az államháztartás egyes területei hozzájárultak a nemzetgazdasági beruházások teljesítménycsökkenéséhez. A negyedik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosításban – elsősorban központi közigazgatási szervek mérsékeltebb beszerzései révén – 29 százalékkal esett vissza a volumen. A nyolcadik legnagyobb súlyú művészet, szórakoztatás, szabadidő területén – a folyamatban lévő, sporttal és a kultúrával kapcsolatos projektek kisebb ráfordításai nyomán – 28 százalékkal csökkentek a beruházások. A víz- és hulladékgazdálkodás területén a beruházások visszaesése (14 százalék) szintén meghaladta a nemzetgazdasági átlagot.
Az ötödik legnagyobb súlyú terület, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai kismértékben nőttek (1,8 százalékkal), elsősorban a kisebb létszámú szervezetek növelték gépbeszerzéseiket.
A hatodik legnagyobb súlyú terület, a kereskedelem, gépjárműjavításban 13 százalékkal csökkentek a beruházások. A nagykereskedelem, illetve a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatok beruházásainak visszaesését nem ellensúlyozta a kiskereskedelem emelkedő fejlesztései.
Több kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban számottevően nőttek a fejlesztések. A járványügyi helyzettel is összefüggésben a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró fejlesztései révén a humán egészségügyi, szociális ellátásban 32 százalékkal bővültek a beruházások. Jelentős mértékben (14 százalék) emelkedtek az energiaipari fejlesztések, többek között elektromos hálózatok felújításai révén is. Az információ, kommunikáció területén a beruházások szintén növekedtek (6,5 százalék), amiben szerepet játszottak hálózatfejlesztési munkálatok is.
Ugyanakkor néhány kisebb súlyú nemzetgazdasági ágban a beruházások visszaesése a nemzetgazdasági átlagnál nagyobb mértékű volt. A legnagyobb, 55 százalékos visszaesés a bányászat területén következett be, összefüggésben az energiahordozók nemzetközi árának zuhanásával. Az építőipari gazdasági szervezetek körében 36, a szálláshely, vendéglátás területén – elsősorban a kisebb szálláshelyek visszafogott fejlesztései révén – 35 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény. (KSH)
Normalizálódott a magyarországi villamosenergia-rendszer erőművi teljesítménye, ezért a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. visszavonta a krízishelyzet besorolást.