Építőipar: márciusban 3,4, az első negyedévben 5,7 százalékkal csökkent a termelés

2025. 05. 14., 12:20

Az előző havit 0,7 százalékkal meghaladta, de az egy évvel korábbitól a nyers adatok szerint is 3,4 százalékkal elmaradt márciusban az építőipari termelés volumene.

A KSH gyorstájékoztatója szerint 2025 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól; a hónapban ráadásul 2-vel több munkanap volt, mint 2024. márciusban. (Éves szinten növekedést legutóbb 2024 májusában mért a statisztikai hivatal.)

Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 27,8, az egyéb építmények építésénél 1,8 százalékkal bővült a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 20,1 százalékkal csökkent.

A megkötött új szerződések volumene 27,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké – az előző évi, magas bázishoz képest – 41,3 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 10,4 százalékkal emelkedett.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 3,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményekre vonatkozóké 20,7 százalékkal nagyobb volt a 2024. márciusinál.

Első negyedév
2025 első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 5,7 százalékkal csökkent.

Építőipari termelői árak. Az építőipar ágazatain belül 2025 I. negyedévében az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben egyaránt 6,0, az épületek építése vonatkozásában 4,1 százalékkal emelkedtek az árak 2024 I. negyedévéhez mérten. A 2024. IV. negyedévinél 2,2 százalékkal voltak magasabbak az építőipar termelői árai.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS